Még 16 nap, gondolta. Sebaj, az már hamar elmegy. Örült. Kiváltképp, mert csütörtök volt. A kedvenc napja, ilyenkor csupa olyan dologgal foglalkozik, amit szeret. A holland óra. Most kiváltképp jó volt. Rendhagyó. A hollandoknál a Mikulás nagyobb ünnep, mint a Karácsony. Ennek örömére az órán egy filmet néztek meg, természetesen hollandul, természetesen a Mikulás-ünnepség varázslatos hangulatában. Közben – az előre megbeszéltek szerint – a direkt az alkalomra hozott karácsonyi édességeket ette, néha egy kis forraltborral leöblítve. Micsoda hangulat. Persze, hogy kissé kábultan (szigorúan a hangulattól és nem a forralt bortól) andalgott két órával később az utcán… a karácsonyi „varázslat” végérvényesen magával ragadta aznapra.
Pár órával később már a salsa-órájára sietett. Semmi kedve nem volt hozzá, de már megszokta, hogy a tánc előtt ez mindig így van. Nem szabad elcsábulni. Várja a partnere, és különben is, tudja, hogy az első tíz perc után már rendkívül élvezi az egészet, tele van energiával.
Miközben tehát a táncra sietett, átvillant az agyán, hogy nem tudja, mi a program azután. Csütörtök este van. Ilyenkor mindig történik valami. De ma valahogy mégsem. A kedd esti születésnapi buli annyira jól sikerült, hogy csütörtökre senkinek nem maradt semmi energiája. Na szép – gondolta - sebaj, szentelhet egy estét a nyugalomnak, forró teának és annak a holland romantikus könyvnek, amit még előző héten kapott kölcsön a tanárától…
…megcsörrent a telefon. Alex az. Biztos érdekli mikor érkezik holnap vendégségbe. De nem, Alex még ma este erre jár egy haverjával, el tudja őt vinni Gummersbachba, az ismerőshöz (Alex édesanyja), akihez másnap amúgy is utazott volna. Pompás, egy vonatjegy megspórolva – gondolta. Persze, csak ha az ismerős is tárt karokkal fogadja őt, kicsivel előbb, mint azt megbeszélték. Tárt karokkal fogadta. Az éjszaka közepén is. Egy egy órás autóúttal és egy gyors billiárd-játszmával később is. 2 körül feküdt le aludni. Félig alva még felidézte magában a két fiú elképedt arcát, mikor nem is olyan rég megnyerte a billiárd-játszmát.
Résnyire nyílt az ajtó. Zsebi, a palotapincsi az arca előtt termett, kis híja, hogy nem nyalta a lány arcát végig. Az ismerős beosont, felkapta a lelkes kutyát és sűrű bocsánatkérések közepette távozott a szobából. Még 15 nap.
Másfél órával később ébredt megint. 10:30 volt, már tényleg ideje felkelni. Az ebédet a gummersbach-i kórház menzáján ették, ahol az ismerős dolgozott. A vacsorát már Kölnben, egy Vapiano nevű olasz étteremben. Nem győzött csodálkozni a hely ötletességén és az abból fakadó sikerességén. Egy hosszú pultnál kellett rendelni, ahol az ételt rögtön a delikvens orra előtt el is készítette egy kedves mosolyú, többnyire egyértelműen nem német nemzetiségű alkalmazott. Élete legjobb pizzája fogyott el az utolsó morzsáig nem egészen fél óra alatt. Nem rossz teljesítmény. Az ételt persze le is kellett mozogni, Köln megannyi karácsonyi vásárának körbejárása pedig ehhez épp megfelelő alkalmat adott. A fények és a város megint teljesen magával ragadták. Az Engelsmarkt elnevezésű vásár nyert. A fákra aggatott világító díszek, a kis házikók a saját kis védangyalukkal, az egyenként megfestett hangulatos forraltboros bögrék... A valóságba csak kísérőpartnere rángatta vissza, aki egyre inkább sürgette – mondván hogy fázik. Könnyű neki, gondolta a lány, hiszen ő itt lakik, bármikor gyönyörködhet az angyalokban. Tudta persze, hogy nem fog, hiszen Alex nem annak a típusnak tűnt. Nehezen, de szó nélkül beleegyezett a távozásba, így is hálás volt az egész napos törődésért. Az este persze nem ért még véget. A városi „túrát” már a jó meleg autóban folytatták tovább, élvezve a lüktető zenét és a lüktető nagyvárost. Péntek este volt. Jó volt nézni a buliba siető fiatalokat, a szórakozóhelyek előtt kígyózó sorokat. Az egész Budapestre emlékeztette. Hiányzott. A város is és minden, ami hozzá kötődik. Alex lakásában zárták az éjszakát, egy jó filmmel… jobban mondva kezdték a következő napot, az óra szerint. Már csak 14 nap.
Dél körül ébredt. Hát ez se gyakran fordul elő. A papírforma szerint öt ember által használt fürdőt nem volt bátorsága igénybe venni. Helyette pár órával később, immár Gummersbachban tusolt. Közben az imént lebonyolított telefonbeszélgetésekre gondolt. A szerelme és édesanyja hangjára. Nemsokára láthatja is őket. Még 14 nap…
Alex focizni volt, így a lány egy kellemes kávézóban, egy sütemény és egy hatalmas csésze cappucino, valamint az ismerőse társaságában töltötte a délutánt. Amolyan női locsogás-fecsegés volt, természetesen csak magyarul. Az ismerős fizetett. Még belefér.
Később a balkán étteremben, egy hatalmas adag csevapcsicsával való - reménytelen – küzdelem után szintén az ismerős fizetett. Ekkorra már zavaró volt. A délután folyamán a lány annyi ajándékot és kedvességet kapott, hogy úgy érezte, egy élet is kevés, hogy mindet meghálálja. És még a csevapcsicsa is. Tényleg zavarban volt.
Az este ismét Kölnben, egy házibuliban folytatódott. Jól érezte magát. Csak német fiatalok vették körül, de nem rettent meg, inkább örült a lehetőségnek. Igazból mindenki kedvesen fogadta, többekkel beszélgetett, megismert néhány roppant érdekes embert, és még néhány bókot is bezsebelt a német-tudását illetően. Ezalatt a Kölsch-t szorongatta. Tipikus, Kölnben gyártott sörtípus. Finom. Ha lehetősége lesz rá, visz haza a szerelmének és az édesapjának. Az órára pillantott. Még 13 nap.
