Jó újra itt böngészni... csak úgy áradnak az emlékek... 

... a 3 szintes buli... igen, túléltem, rengetegen voltunk... én meg fél "oroszországot" kihívtam magam ellen... meg undorító is volt... meg hangos... meg nagyon részeges... "soktragédiás"... emlékezetes...

...meg a búcsú-bulim is...

...és a búcsúzkodás is. Azt is túléltem. De egyvalamit le kell szögeznem. Az a végén a feketeleves. Elbúcsúzni azoktól, akiket fáradságos munkával a szívedbe zártál... úgy, hogy talán soha többé nem látod viszont mindegyiküket. És nem lesz több 3-szintes buli, menzán kávézás, a mozi előtt találkozás, Schwarz-weiss, "übergang zum schienenverkehr", Südhaus, Linie 7, Ginseldorfer weg, Ja! kenyér, Rewe lépcső... szipogó kínaiak... hangos ébresztőórák... 

Nem, ezután nincs semmi ilyen. Ezután a felelősség van, a visszarázódás, a pótolás, a hiányérzet. Meg az Erasmus utáni depresszió. Meg a sok fészbúk... ez maradt.

Lehet mérlegelni.  

(több, mint egy hónappal a hazautazásom után)