fEkEtElEvEs

 2010.03.17. 21:37

Jó újra itt böngészni... csak úgy áradnak az emlékek... 

... a 3 szintes buli... igen, túléltem, rengetegen voltunk... én meg fél "oroszországot" kihívtam magam ellen... meg undorító is volt... meg hangos... meg nagyon részeges... "soktragédiás"... emlékezetes...

...meg a búcsú-bulim is...

...és a búcsúzkodás is. Azt is túléltem. De egyvalamit le kell szögeznem. Az a végén a feketeleves. Elbúcsúzni azoktól, akiket fáradságos munkával a szívedbe zártál... úgy, hogy talán soha többé nem látod viszont mindegyiküket. És nem lesz több 3-szintes buli, menzán kávézás, a mozi előtt találkozás, Schwarz-weiss, "übergang zum schienenverkehr", Südhaus, Linie 7, Ginseldorfer weg, Ja! kenyér, Rewe lépcső... szipogó kínaiak... hangos ébresztőórák... 

Nem, ezután nincs semmi ilyen. Ezután a felelősség van, a visszarázódás, a pótolás, a hiányérzet. Meg az Erasmus utáni depresszió. Meg a sok fészbúk... ez maradt.

 

Lehet mérlegelni.  

(több, mint egy hónappal a hazautazásom után)

 

 

Poesia per terra

 2010.01.26. 16:45

 

„Tu terra sei strana davvero, lo sai?”

Le dice il cielo girandole intorno.

„Ti muovi sempre, non ti fermi mai

Sei inquieta di notte e di giorno.

Mi dai un po’ noia… ma io sai che faccio?

Ti amo lo stesso e tutta ti abbraccio”

 

Költészet a Földhöz

„Te Föld te aztán igazán furcsa vagy”

Fordult hozzá e szólással az Ég, „Tudtad?”

„Mindig mozgásban vagy, se éjszaka,

Se nappal nincs egy csepp nyugodalmad.

Adhatnál egy kis unalmat… bár biztosítlak,

Ugyanúgy szeretlek és mindenkor átkarollak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Búgócsiga

 2010.01.26. 15:51

 Hát persze… persze, hogy a kiselőadásomat kellene pötyögnöm… és nem a blogomat…

De!

Süt a nap. (Ettől független kutya hideg van.)

Megtaláltam az MR2-t a neten.

Az szól. Twist. Jóóóó beismerem nem rossz kis szám.

Régen írtam blogot!!! Ez tarthatatlan! J

 

A legutóbbi buli-bejegyzésem óta persze egy újabb, nagyon hasonlót írhatnék…

De!

Már kb. unalmas lenne…

Irigykednétek…

…vagy netán felhúzott szemöldökkel rosszat gondolnátok rólam.

Én meg persze egyiket se akarom. J

 

Annyit azért meg kell említenem, hogy eddig összesen nem voltam annyit a Nachtsalonban, mint az utóbbi másfél hétben. Szerdán Kata barátnőivel „magyar-virtus” csajparty, szombaton 90-es évek zenéire csörögtünk… jáááájjjj. Jó, befejeztem.:)

Minden esetre olyan vagyok, mint egy búgócsiga, amit jól felhúztak.

Csak pörgök,

Csak pörgök,

Csak pörgőőőőőőők.

Aztán stopp, a teljes „tehetetlenség” állapota két napig, aztán minden folytatódik tovább.

 

Pörgős napjaimnak hála, felfedeztem valamit, amit kár lett volna kihagyni. A Rewe lépcsőjét… Igen.

A Rewe, egy szupermarket.

A lépcső meg a Rewe-t is tartalmazó épületben leledzik.

Mivel minden Erasmusos ott veszi a napi „sör-betevőt”, ha ott ücsörögsz, egy idő után sok barát köréd gyűlik, „random-üzemmódban” is. Nagyon jó móka. Tegnap még egy idős német bácsi is betársult, igen hamar szóba elegyedett velem, mivel persze roppantul megörült annak, hogy egy magyarral beszélgethet. Előadta a magyar „pármondatos” tudását, a régi magyar nyaralásos-kommunizmusos-határátlépős sztorijait, végeláthatatlanul, a legenyhébb levegővétel nélkül. Aranyos volt, de majdnem lekéstem miatta a buszomat.

A többiek ma mesélték, hogy az este végéig ott szórakoztatta őket és úgy búcsúzott el, hogy reméli, ma is lát minket. A Rewe lépcsőjén. Szerintem ő az egyetlen „felnőtt gondolkodású”, aki örömmel nézi a mi „Rewe-stairs” partyjainkat.

 

Ma viszont csalódnia kell, ugyanis a „csövelés” helyett a kultúrát választom. Egy olasz (ingyenes) színdarabra megyek a többiekkel. Persze, hatalmas az önbizalmam a csekélyke olasz tudásomra, de lesz német felirat… Az egyik résztvevő 40 perc tömör nevetést ígért.

Egyébként ma meg lettem dicsérve: eredeti olasz modorban tudok olaszul káromkodni (meg kapálózni hozzá)! Ez is valami.:)

 

Ja, a szombati buli meghívottjainak száma már a 200-at rúgdossa… Kevés lesz a 3 konyha…

 

… és tényleg ki fognak nyírni!

(Van aki már most tudni véli, hogy mindannyian a börtönben fogunk kikötni…J Hát de basszus, az mekkora sztori lenne mááár! Itt a blogomon is…J)

Merénylet

 2010.01.20. 19:13

Holnaptól ez fogadja lakótársaimat a konyhaajtón: 

Party
Wann: 30. Januar
Wo: 2., 4. und 5. Etagen von diesem Gebäude
Wie: Jede bringt die Getränke selbst mit.
Putzen: Am Sonntag
Wenn jemand etwas dagegen hat, schreib bitte auf diesem Blatt bis Freitag.

zweite Blatt:
Party
When: 30th January
Where: 2th, 4th and 5th floors from this building
How: Everyone brings your own drinks
Cleaning: On Sunday
If anyone has anything against it, please write it on this paper untill Friday.

 

Ki fognak nyírni....:)

The show must go on

 2010.01.20. 12:02

Lehet túl sok KV-t ittam. Vagy a sok saláta az oka. Vagy egyszerűen csak a sok ücsörgés? Semmittevés? A kihagyott Péterfybori-koncert?

Minden esetre második tini-koromat élem…. 3 nap alatt 4 buli… Büszke vagyok magamra. Meg a „harmadik” Kata is…

Eddig ő könyörgött mindig, hogy menjünk ide-oda-amoda, most én nem bírok magammal.:)

Csütörtökön „Wilkommen-party”-val indult a szériám. A Schwarz-weiss-ban volt, nem kellett messzire mennem… nagyon jó volt, az első „Szenes” bulim Németországban. Zárás után még a közelben lévő „Trauma”-ba is sikerült elvergődni…J

Péntek, szokásos „konyha-buli”. Mindig megállapítjuk, hogy ezek a legjobbak…

Az alapelv: sok jó ember kis helyen is elfér, és kis helyen is hangos.:) Azt hiszem, tökélyre fejlesztettük a dolgot. Éjfél után Nachtsalon, csak hogy a bejegyzésben még eggyel több marburgi szórakozóhely neve szerepeljen. Sajnos viszont a német bulikat nem tudom megszokni. Ha nem a „mindenkiismeripop” alias „rádióegyeszene” megy, akkor vagy az eredetileg bulizásra serkentő, az én fülemnek azonban katonai indulónak tetsző német „mostaztánihajcsuhaj” (tucc tucc zene, sok kiabálással… igenigen, jó öreg Scooter barátunk és társai) szól, vagy egyszerűen a „gépzajra” ráfogott „szeletelős” „ZENE” (?!?!?!?). Pénteken az utóbbit sikerült kifogni. Egy óra után megfájdult a fejem és szomjaztam egy kis Erik Sumot…. Vagy Kispált…

Jut is eszembe… az Eu-val (made in Italy) KISPÁLT nekelTÜNK. Kedvence a „Tiszai pu.” és a „Csillag vagy fecske”. Mondtam én, hogy jó arc…J

Szombaton a Schloss-ban volt buli, az ott lakók szervezték, elvileg azért, hogy keressenek egy kis pénzt, de én azt is el tudom képzelni, hogy a kis teológus-mókusfejükkel már marhára unták magukat. A Kata és a facebook-meghívósdi co-produkciójának köszönhetően kicsiny és igencsak szolid, csöndes Erasmus-társaságunk is képviseltette magát. Így persze csoda, hogy jó buli volt?:) A zenét a Kata „weltberühmt” DJ-pasija szolgáltatta. Mivel a srác a „szeletelős” irányzatot erősíti (Istenem ezek a németek annyira nem konyítanak a zenéhez), viszont az egy ilyen party-ban az nem vállalható, így a zene a Kata „rádióegyes” repertoárjára épült. Szerencsére.

Sajnos nekem és az Eu-nak egy kis időre le kellett lépnünk, ugyanis az Eri (sajnos még csak plátói) szívszerelme is éppen szombat este tartott WG-party-t (házibuli) és megígértük az Erinek, hogy tartjuk benne a lelket. Így is volt. Szegény lánynak nagyobb szüksége volt az ÉN határozottságomra, mint gondoltam. Viszont így se jutottunk sokra, az a srác szerintem agyilag egy papucsállatka szintjén van. Igen, a papucs-állatka név most, hogy belegondolok, még találóbb, mint elsőre hittem…J Szóval reménytelen. Előbb-utóbb szegény Eri is észreveszi…

 

Miért ilyen nehéz ez egyébként?

Aki szeret, és kapcsolatban van, az azt kívánja, hogy bár ne lenne, bár ne szeretné és bár ne nézne el neki mindent… nem boldog.

Aki szeret és viszontszeretik, nem lehet kapcsolatban, mert a rohanó idő és majd nem sokkal később a távolság is közéjük áll… nem boldog.

Aki szeret, de nem szeretik viszont, csak reménykedik, mindent megtesz és szintén nem boldog.

 

Vagy kiváltságosnak, vagy szinglinek kell lenni. Bár a szingli is előbb-utóbb kiváltságos szeretne lenni…

 

„Nur einmal zu schaffen…. Die Liebe zu finden”   -  Eri

                       

A szívem szakad meg értük… mind a hármukért.

A buli viszont ma folytatódik, a Kata két magyar barátnőjének támogatásával…

…és reméljük, ma senki nem lesz pasi miatt szomorú.

The show must go on.:) 

RELOAD

 2010.01.20. 11:10

 Minden, ami eddig kimaradt… címszavakban.

 

December:

Berlin:

Én elmentem a Berlinbe félpénzzel, sok-sok forralt bort vettem a Berlinbe, fél pénzBŐL.

Volt fal nézés, TV-tornyozás, Weichnachtsmarktozás, olcsó-olcsóbb-mégolcsóbb-mégszarabb forraltborkeresés, bliccelés, ingyen KV-zás, checkpointcharlie, Branderburger Tor, Reichstag, Magyar Konzulátus…

Akinek meséltem, az tudja, akinek nem, annak még el fogom… ha rákérdez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képekért csekkdísz: http://picasaweb.google.hu/Cukorhal/Berlin#

(Itt majdnem az összes eddigi fent van.)

 

Hugi:

Elrabolva (Luc Besson „netovábbja” a Orangeways jóvoltából….), kevés alvás, japán-magyar kapcsolatkiépítés, sok buli, spanyol amorio, menzázás, pénztárcaelhagyás, ordítás, iratoknélkülmiafranclesz?, pénztárcamegtalálás, mozzarellás-ruccolás szendvics evés, SHOPPNG-SHOPPING-SHOPPING merthogy minden le van árazvaJ, szerencse-süti evés, hó, lábujjelfagyás, hó, templomban MELEGEDÉS, még egy kis hó, mínusz 15… Elrabolva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„De legalább tudjuk, hogy Berlinben hol van a Magyar Konzulátus…” J

 

Otthon:

Kevés idő, sok program, sok barát, sok egri bor, sok evés, sóóóók sok Ferkó…J (Sok Avatar, nem tehetek róla…J)

Kevés kedv visszaindulni…

Még kevesebb megint búcsúzkodni…

Megint mindenkit otthonhagyni…

 

…aztán mégiscsak felültem a buszra, mégiscsak visszajöttem. Őszintén megvallva, a buszon a többiek azért sokat segítettek, kicsit már akkor visszajött az „Erasmus-érzés”.

Az első két napom a honvágy és a tanulás jegyében telt… aztán ahogy túllettem az egyre nyomasztó kiselőadáson, ahogy újra találkoztam a többiekkel, úgy jött vissza egyre a kedv.

 

Azt kell, hogy mondjam, hogy mindenkinek jót tett a szünet…. Vagy a közelgő végleg-hazautazás… még összetartóbbak lettünk. Megnőttek a közös élmények, a közösen töltött idő, az egyre mélyebb beszélgetések, az egymás iránti igény.

Sajnos egyre nő a szomorúság is… életünk „zárójeles” része lassan-lassan a végéhez közeleg, vissza kell térni, a „régi” mederbe, folytatni mindent onnan, ahol megszakítottuk.

… és a francba megint búcsúzkodni kell majd. Csak most nehezebb lesz, mert lehet végleg…

 

 

Hamarosan...

 2010.01.09. 17:37

 ... feltámasztom a cukorhalat. Becccssszóra.

Életünk napjai :)

 2009.12.09. 19:52

 Egy szint-gyűli megbeszélési pontjai:

 

  • Az előző heti buli a 2. emeleten:

Hehh… hát az jó volt… Amin 50 ember (persze szinte mind erasmusos) vett részt minimum, mégis, másnap a tajtékzó házinéni előtt senki nem tudott semmit, senki nem hallott semmit…JEgyébként a gond vele az, hogy hát csak 10-ig lehet hangoskodni és hát úristen… Oké, érthető. Másik gond, a takkernő plussz órabérét az egész háznak, és nem csak a második emeletieknek kell megfizetni. Mondanom se kell milyen hatalmas összeg oszlik szét kb. 100 emberre… Mindegy, a többletköltség miatti aggódó arcokat látva bukott ki belőlem, hogy én ott voltam, és hogy mi kedves, bulizni vágyó külföldiek vagyunk (éljen a sztereotípia erősítés), nem akartunk semmi rosszat, majd én megbeszélem a házinénivel a költségeket és mi erasmusosok kifizetjük, nekik egy centjükbe se fog kerülni a dolog… Itt persze mindenki elkezdte rámzúdítani, hogy így meg úgy nem tudott aludni, de elvágtam az ügyet annyival hogy én is csak vendég voltam…J

Ja a házinéni bosszúja egyébként a 2. emeletieken az volt, hogy egy napra bezárta a konyhájukat. Zsír. J Megérte, mert nagyon jó buli volt. J

  • Irdatlan papírmennyiség a klotyóban:

Ember, húzd le még egyszer azt a rohadt WC-t… Ja a kefére vonatkozó papírkám nem jött szóba. Szerencsére.

  • Ha már a fürdőben vagy, és szófogadóan szellőztetsz, csavard le a fűtést. A kettő együtt valahogy nem kompatibilis na. Meg hát ugye így is többletköltségek vannak. J
  • A konyhában se égjen feleslegesen a villany. Meg jegesmedvéket se tartunk, nem fontos a tárva-nyitva hagyott erkélyajtóval a mínusz 20 fokot biztosítani…
  • …avagy lehet mégis, mert a mélyhűtőben kb. egy borsószemnyi hely van. Ha azon szerencsések közé tartozol, hogy megörököltél egy kis helyet, a módszer a következő: csak akkor vásárolj fagyasztott cuccot, ha tudod, hogy hazaérve kieszed, amit eddig ott tároltál és így van hely az új vásárfiának. Egyébként mikor megjegyeztem, hogy szerintem a fagyasztó mélyében évezredes kincsek vannak, a legrégebbóta ottlakó leányzó felháborodva közölte, hogy minden évben egyszer kipakolják a frigót. Ez utoljára tavasszal történt meg… Három napig ették a gazdátlan cuccokat… J Szünet utánra tűztük ki a következő kipakolós-programot.
  • Apropó konyha. Tarts rendet! Ne várd meg, amíg a kajamaradék magától lemászik a tányérról… és pakolj el magad után! Kedvelt házinénink a takkernő nyavajgására két hete kissé behergele magát, mindent az asztalra dobált, ami bökte a szemét, és közölte az ottlevőkkel, hogy ha másnapra nem lesz rend… na tippeljetek… igeeeen! Bezárja a konyhát! (A néni elég változatos pedagógusi módszerekkel rendelkezik, nem?:)) Kicsivel később meglepetten és hatalmas örömmel konstatáltam, hogy nekem ugyan semmim nem leledzik az asztalon. Juhéj, és rend is lesz. Szép nap.
  • Na és persze utoljára hagytam a „kedvencemet”. A szarkánkat. Nem, sajna nem a madár, hanem valaki úgy gondolja, hogy szeretetszolgálat vagyunk, és szívesen etetünk magunkon kívül másokat is.  Többeknek megcsappant a margarin készlete, eltűnt egy-egy joghurtja vagy csokija a hűtőből. A kedvencem az volt, amikor az egyik csaj felhívását olvastam a frigón, holnapra kéri vissza az ellopott jégkrémjét (!). Nekem meg volt a kevéske kis motyóm, de azért így is bosszantónak találtam a dolgot… Aztán vasárnap este, Kölnből hazaérve, gondoltam megjutalmazom magam, és kibontom a szekrényem legmélyén, a bögrék mögött rejtőző vadiúj, bontatlan Nutellámat. Elég nagy döbbenet ért amikor észrevettem, hogy valaki megspórolta nekem a felesleges melót, kibontotta a finomságot és igencsak derekasan be is kajált belőle. Majdnem a fele hiányzott. Hozzá kell tennem, hogy az illető roppant precízen ette ki a mogyorókrémet, a tetejét még szépen el is egyengette… Áhh, kicsit se voltam ideges… ééééén?! Soha. Még a tegnapi (kedd) gyűlésen is eltökélt szándékom volt, hogy közlöm a többiekkel, bezáratom a konyhát (roppant ötletes mi?:)) a házinénivel, és majd csak akkor nyitja ki, ha vki jelentkezik nála, hogy ő volt a tettes… vagy holnapra mindenki visszakapja a cuccait és el van felejtve a dolog…

A bibi csak az volt, hogy nem mindenki volt ott a gyűlésen – így már nem volt értelme a fenyegetőzésnek – és akik ott voltak, azok ráadásul pont nem igazán tartoztak a gyanúsítottjaim közé. Azért felvetettem az ötletet, amire az „öregek” elmesélték, hogy egy fél nutella miatt itt nem lesz nagy hepaj, régen TV-t meg egyéb elektronikai cuccot is lopott vki és hiába volt gyanúsítottjuk, nem tehettek semmit. Hosszas házinéni-nyaggatás után lett annyi a dologból, hogy „mini-házkutatást” végezhettek, de csak annál, aki beleegyezett. Hárman nem mentek bele a dologba. Bosszantó, de itt a vége.

Így aztán elnyomtam a sikítozó igazságérzetemet és beláttam, hogy ezt a meccset elvesztettem.

Marad a táncpartnerem javaslata: eltöltünk egy napot az erkélyen és onnan lessük a tolvajt. Hatalmas ötlet. J Hát majd meglátjuk…

Köln

 2009.12.09. 19:50

 Még 16 nap, gondolta. Sebaj, az már hamar elmegy. Örült. Kiváltképp, mert csütörtök volt. A kedvenc napja, ilyenkor csupa olyan dologgal foglalkozik, amit szeret. A holland óra. Most kiváltképp jó volt. Rendhagyó. A hollandoknál a Mikulás nagyobb ünnep, mint a Karácsony. Ennek örömére az órán egy filmet néztek meg, természetesen hollandul, természetesen a Mikulás-ünnepség varázslatos hangulatában. Közben – az előre megbeszéltek szerint – a direkt az alkalomra hozott karácsonyi édességeket ette, néha egy kis forraltborral leöblítve. Micsoda hangulat. Persze, hogy kissé kábultan (szigorúan a hangulattól és nem a forralt bortól) andalgott két órával később az utcán… a karácsonyi „varázslat” végérvényesen magával ragadta aznapra.

Pár órával később már a salsa-órájára sietett. Semmi kedve nem volt hozzá, de már megszokta, hogy a tánc előtt ez mindig így van. Nem szabad elcsábulni. Várja a partnere, és különben is, tudja, hogy az első tíz perc után már rendkívül élvezi az egészet, tele van energiával.

Miközben tehát a táncra sietett, átvillant az agyán, hogy nem tudja, mi a program azután. Csütörtök este van. Ilyenkor mindig történik valami. De ma valahogy mégsem. A kedd esti születésnapi buli annyira jól sikerült, hogy csütörtökre senkinek nem maradt semmi energiája. Na szép – gondolta - sebaj, szentelhet egy estét a nyugalomnak, forró teának és annak a holland romantikus könyvnek, amit még előző héten kapott kölcsön a tanárától…

…megcsörrent a telefon. Alex az. Biztos érdekli mikor érkezik holnap vendégségbe. De nem, Alex még ma este erre jár egy haverjával, el tudja őt vinni Gummersbachba, az ismerőshöz (Alex édesanyja), akihez másnap amúgy is utazott volna. Pompás, egy vonatjegy megspórolva – gondolta. Persze, csak ha az ismerős is tárt karokkal fogadja őt, kicsivel előbb, mint azt megbeszélték. Tárt karokkal fogadta. Az éjszaka közepén is. Egy egy órás autóúttal és egy gyors billiárd-játszmával később is. 2 körül feküdt le aludni. Félig alva még felidézte magában a két fiú elképedt arcát, mikor nem is olyan rég megnyerte a billiárd-játszmát.

 

Résnyire nyílt az ajtó. Zsebi, a palotapincsi az arca előtt termett, kis híja, hogy nem nyalta a lány arcát végig. Az ismerős beosont, felkapta a lelkes kutyát és sűrű bocsánatkérések közepette távozott a szobából. Még 15 nap.

Másfél órával később ébredt megint. 10:30 volt, már tényleg ideje felkelni. Az ebédet a gummersbach-i kórház menzáján ették, ahol az ismerős dolgozott. A vacsorát már Kölnben, egy Vapiano nevű olasz étteremben. Nem győzött csodálkozni a hely ötletességén és az abból fakadó sikerességén. Egy hosszú pultnál kellett rendelni, ahol az ételt rögtön a delikvens orra előtt el is készítette egy kedves mosolyú, többnyire egyértelműen nem német nemzetiségű alkalmazott. Élete legjobb pizzája fogyott el az utolsó morzsáig nem egészen fél óra alatt. Nem rossz teljesítmény. Az ételt persze le is kellett mozogni, Köln megannyi karácsonyi vásárának körbejárása pedig ehhez épp megfelelő alkalmat adott. A fények és a város megint teljesen magával ragadták. Az Engelsmarkt elnevezésű vásár nyert. A fákra aggatott világító díszek, a kis házikók a saját kis védangyalukkal, az egyenként megfestett hangulatos forraltboros bögrék... A valóságba csak kísérőpartnere rángatta vissza, aki egyre inkább sürgette – mondván hogy fázik. Könnyű neki, gondolta a lány, hiszen ő itt lakik, bármikor gyönyörködhet az angyalokban. Tudta persze, hogy nem fog, hiszen Alex nem annak a típusnak tűnt. Nehezen, de szó nélkül beleegyezett a távozásba, így is hálás volt az egész napos törődésért. Az este persze nem ért még véget. A városi „túrát” már a jó meleg autóban folytatták tovább, élvezve a lüktető zenét és a lüktető nagyvárost. Péntek este volt. Jó volt nézni a buliba siető fiatalokat, a szórakozóhelyek előtt kígyózó sorokat. Az egész Budapestre emlékeztette. Hiányzott. A város is és minden, ami hozzá kötődik. Alex lakásában zárták az éjszakát, egy jó filmmel… jobban mondva kezdték a következő napot, az óra szerint. Már csak 14 nap.

 

Dél körül ébredt. Hát ez se gyakran fordul elő. A papírforma szerint öt ember által használt fürdőt nem volt bátorsága igénybe venni. Helyette pár órával később, immár Gummersbachban tusolt. Közben az imént lebonyolított telefonbeszélgetésekre gondolt. A szerelme és édesanyja hangjára. Nemsokára láthatja is őket. Még 14 nap…

Alex focizni volt, így a lány egy kellemes kávézóban, egy sütemény és egy hatalmas csésze cappucino, valamint az ismerőse társaságában töltötte a délutánt. Amolyan női locsogás-fecsegés volt, természetesen csak magyarul. Az ismerős fizetett. Még belefér.

Később a balkán étteremben, egy hatalmas adag csevapcsicsával való  - reménytelen – küzdelem után szintén az ismerős fizetett. Ekkorra már zavaró volt. A délután folyamán a lány annyi ajándékot és kedvességet kapott, hogy úgy érezte, egy élet is kevés, hogy mindet meghálálja. És még a csevapcsicsa is. Tényleg zavarban volt.

Az este ismét Kölnben, egy házibuliban folytatódott. Jól érezte magát. Csak német fiatalok vették körül, de nem rettent meg, inkább örült a lehetőségnek. Igazból mindenki kedvesen fogadta, többekkel beszélgetett, megismert néhány roppant érdekes embert, és még néhány bókot is bezsebelt a német-tudását illetően. Ezalatt a Kölsch-t szorongatta. Tipikus, Kölnben gyártott sörtípus. Finom. Ha lehetősége lesz rá, visz haza a szerelmének és az édesapjának. Az órára pillantott. Még 13 nap. 

Buon Natale!

 2009.11.30. 17:38

 Hellóóóó Mindenki!!!

 

Huhh, belenézve az előző bejegyzésembe, megállapítottam, hogy a túlélési stratégiámat igencsak sikeresen nyomtam az utóbbi héten. Fordult a kocka, most már kb. jólesik egy-két óra nyugi…

Az utóbbi napjaimat egyébként két dolog jellemzi: az olasz és a karácsony…

Elkapott a karácsony láz… menthetetlen vagyok…

Az egész pénteken kezdődött, a „Marburg b(u)y night” nevű szösszenettel… Ilyenkor a belvárosi boltok éjfélig nyitva vannak, a karácsonyi vásár összes bódéja felkészülten várja a látogatókat, különböző fényben úsznak a nevezetesebb épületek, a karácsonyi dekorációk is csak úgy tündökölnek, és az emberek boldogan, kipirult arccal, forraltboros bögrét szorongatva andalognak a hatalmas tömegben… Ezek után ne égjek karácsony-lázban?!?!

Plussz adalék, hogy a buszok a sofőrök sztrájkja miatt egész pénteken nem jártak, így rengetegen vették nyakukba a várost. Ami akkor bosszúság volt, utólag visszanézve szerintem még rátett a hangulatra egy lapáttal… (Nekem továbbá „tiszta Magyarország-feelingem volt.)

A történet maga ott kezdődik, hogy Alex (Sanyi, kölni ismerős) és egy haverja bejelentkezett péntek estére, lényeg a lényeg, expedíció: hajnali fél 4-kor kell továbbállniuk Marburgból. A program 10 körül indult, parkolóhely kereséssel… Nagy nehezen találtunk is, fent a vár tövében. Poén, hogy a múltkor fel AKARTUNK jutni a várba kocsival, sikertelenül… Most NEM AKARTUNK, mégis sikerült… ÓÓÓjjje. Aztán meeting az olasz lányokkal, úszás a tömegben, esélytelen üres-hely-keresés-8-főre-egy-kávézóban, végül mérlegelés, és egy megintcsak olasz (sokan vannak) leányzó házibulijában való landolás…

A házibuli maga nem volt egy nagy durranás, a szokásos arcok, a szokásos bábeli ricsaj, nekem már teljesen megszokott szitu. Hatalmasat dobott az ügyön Da Vinci, a 18 hetes kismacsek, akiben 10 tigris veszett el. Őt dögönyözte a fél társaság, köztük persze a már igencsak akut macskahiányban szenvedő jómagam is. Da Vinci persze mindenki kezét ugyanolyan lelkesedéssel támadta le akár huszadszor is, a közönség pedig mindenegyes ilyen mutatványt egy-egy „ohhh wie süüüüüüüüüüüß” visítással kommentelt. Esküszöm nem örültem még ennyire a kezemet ékesítő karmolásnyomoknak… A buli olyan fél 3-ig tartott, ekkorra már Alex igencsak ölni tudott volna egy kávéért, így fogtuk magunkat, felmásztunk a kocsihoz és megkerestük a közelben lévő McDrive-ot. Itt a legfőbb attrakció Alex haverja volt, aki egy üveg olcsó bor után igencsak sokat beszél, igencsak kékre színeződött fogakkal… Vicces volt, bár a végén szinte már semmit nem értettem a monológjából. Mission completed: fél 4-kor kászálódtam ki a kocsiból a Studentendorf-nál. (Plusz poén, hogy a srác hiperaktív „volt” gyerekkorában, én meg erről, tartottam két hete kiselőadást…)

Szombaton két órát szórakoztam a holland házimmal, két rövid fogalmazást kellett írnom, egyet a (nem létező) étkezési szokásaimról, egyet pedig egy tetszőlegesen választott személyről. A holland után még jutott időm olaszozni is, ugyanis még előző héten kitaláltuk az Eu-val (Eugenia), hogy én tanítom őt magyarra, ő meg engem olaszra. Olyannyira belelkesültünk, hogy azon nyomban elmentünk szótárt venni. Én persze rögtön kettőbe invesztáltam, egy német-olaszba (és fordítva) és egy német-hollandba (és fordítva). Az eladó nem győzte dicsérni a lelkesedésünket a nyelvtanulás iránt… Kicsit viszont csalódott, amikor megtudta, hogy magyar létem ellenére egy árva mukkot nem tudok finnül… Oké haver, majd 20. nyelvnek megtanulom azt is…

Elképesztő, hogy mennyi olasz szót tudtam már eddig is, anélkül, hogy igazából feltűnt volna… és elképesztő, hogy a magyar tényleg mennyire más, mint a többi nyelv, és éppen ezért mennyivel nehezebb (tanítani és megtanulni). Csak az abc-t és a kiejtést egy órán keresztül magyaráztam… Eu-t egyébként meg kell, hogy dicsérjem, szerintem van érzéke a magyarhoz és ügyesen vette az első akadályt. Én meg marha lelkesen harsogom az olaszok társaságában azt a kevéskét, amit már kilestem a szótáramból…

Buona sera! Arrivederci! Buon Natale! (Boldog Karácsonyt) mercantino di Natale (karácsonyi vásár)

Io no sono imbecille. (Nem vagyok hülye.)

Va bene! (Okés, rendben.)

Come si dice in italiano? (Hogyan nevezik ezt olaszul?)

Satöbi, satöbbi…

Én irtó lelkes vagyok, ők meg széles mosollyal, sok „sííííí”-vel értékelik. Megy ez kérem.

Vasárnap aztán karácsonyi lelkesedésemet hagytam kiélni a Weihnachtsmarkton (karácsonyi vásár). Kezdtük a programot az elmaradhatatlan Bratwurst-tal, jött a Crépe Nutellával, a végén pedig „abernatürlisssssch” Glüüühwein. A crépe egyébként egy tisztességesebb méretű palacsinta, potom 2,50 euróért. Könyörgöm, ti se számoljatok utána…J Ja a forraltboros bögrét meg valahogy nem vittem vissza…J

Ma a hangulatot még megfejeltem egy 600 grammos csomag mézeskalács ízű keksz megvételével és néhány szerény karácsonyi dísszel, amik már a bejárati ajtóm külső felületét ékesítik… A menzán továbbá egy kék (!) mikulásruhába öltözött hostessleányzó „hozzám vágott” egy adventkalendáriumot is, igenigen, olyan nyitogatós, csokival meg minden… valami biztosító promócucca, köszi Agida…

Úgyhogy tényleg menthetetlen vagyok, tegnap a többiek rémületére már hóért nyöszörögtem. Esküszöm én sem ismerek magamra. J

Ma persze megint szokásos Sudhaus, két olasz leányzó szülinapját ünnepeljük, úgyhogy gyorsan beveszem a repertoáromba a „Boldog Születésnapot” olasz verzióját, csak hogy ma se csalódjanak bennem…J

 

Őőőőőő…

 

Tanti anguri di buon compleanno!

 

29.11.2009

Bevilo, bevilo, beviloooo

 2009.11.25. 17:11

 Íme az első olasz nóta, amit tudok:

Amíg a "bevilo" részt énekeljük, addig kell az említett (jelen esetben áprilisi) születési hónappal rendelkezőknek a poharukat kiiniuk...

Tiszta magyar virtus...:)

 

"chi é nato in APRILE si alzi, si alzi,

chi é nato in APRILE si alzi in pie!

BEVILO BEVILO BEVILOOOO

BEVILO BEVILO BEVILOOOO

BEVILO BEVILO BEVILOOOO

tutto d'un fiato"

 

 

Don Quijote ébredése

 2009.11.25. 17:06

Helló Mindenki!

 

Nem is tudom hol kezdjem… az utóbbi hetem kicsit hullámvasútra emlékeztetett…

A csütörtöki salsa nagyon jó volt, végignevettük és táncoltuk az egészet, nagyon élveztem. A jókedv kitartott egész péntek estig, amikor is sangria-partyztunk a többiekkel. Új és ismerős arcok sok nevetés, olasz ivós nóta éneklés, satöbbi… aztán persze a tervezet szerint, továbbindultunk egy buliba. A buszon belénk kötött néhány német, élükön egy feka („echte” német…) csajjal… Nem akarom részletezni, de nagyon bosszantó és megalázó érzés volt. Magyarországon azt hiszem semmilyen szempontból nem tartozom „kisebbsége”, úgyhogy ez a bánásmód nagyon szokatlan volt.

A szórakozóhelyre való bejutás legalább fél óra várakozást követelt, de mivel már nagyon WC-re kellett mennem, kétszer annyinak tűnt. Kényszeremben odáig mentem, hogy megkértem a biztiőrt, engedjen be előbb, különben ott halok meg…

Nem engedett be, mondván, a WC-nél is sor van, akkor meg nem mindegy hol várok? Seggfej.

Végül a Katával elmentünk a közeli benzinkútra (közben magassarkúban átmásztunk egy kerítésen), ott bekönyörögtük magunkat, majd visszamásztunk (Bond filmbe illő jelenet volt) és visszaálltunk a sorba.

Bent hatalmas tömeg… vegyetek egy olyan koncertélményt, ahol úgy állnak az emberek, mint a heringek… és ráadásul folyamatos mászkálás, lökdösődés van… ezt szorozzátok meg tízzel. Na kb. ez volt.

Élvezhetetlen.

A hétvégén aztán a szinte senki nem volt rajtam kívül a városban, úgyhogy ennek és a pénteki „partygyilkos” élménynek köszönhetően a szombati Erasmus-bulihoz már semmi affinitásom nem maradt. Az első szabad hétvégém kicsit depisen telt, kb. nem csináltam semmit, csak hollandot tanultam vagy a TV-t bámultam. Vagy átadtam magam a masszív honvágy érzésnek. Nem szabad nekem semmit se „csinálnom”.

Hétfőn viszont végre mindenki a helyén volt, nevezetesen pontban délben egy iroda előtt, jelentkezni a berlini utazásra. Hatalmas örvendések, folyamatos szómenés, közös ebéd, csajos KV-zás, este közös sörözés… ezek után ez jellemezte a napomat, és roppantul élveztem!

Ennek jegyében folytatódott a keddem is… külön említést érdemel Eu (Eugenia), az olasz barátnőm, vele végre nem csak felszínes dolgokról lehet beszélgetni. Nem akarom itt nagyon kirészletezni a dolgait, a lényeg, hogy lenyűgöz a gondolkodásmódja.

A közös KV-zás persze nem maradt el…

Aztán este tangó… mivel az utóbbi két alkalmat kihagytuk (egyszer miattam, egyszer a partnerem miatt), semmi kedvem nem volt az egészhez…

…és mégis. Remek volt. Végre, először igazán, tangónak nézett ki, amit műveltünk, a zene átérzésétől az elegáns mozdulatokig… Párommal megállapítottunk, hogy nem csak salsában, de tangóban is egyszerűen őstehetségek vagyunk. Érdekes egyébként, az elején nagyon úgy éreztem, hogy a partnerem nem tud vezetni… aztán valahogy rájöttem, minél jobban „hagyom magam”, annál ügyesebb a párom is, valahogy annál jobban sikerül az egész. A tangó pszichológiája…J

Ja hát igen… kb. a pszichológiával foglalkozom a legkevesebbet. Bánt a dolog, de valahogy van rengeteg más, ami inkább leköt…

 

Az angol… sorozatot nézek angolul, hogy abba is egyre jobban belerázódjak…

A holland… olvasok egy holland könyvet, valamit sejtek a tartalmából, de kb. ennyi…J

A salsa…

A tango…

Néha elkap a lendület, hogy kicsit spanyolozzak…

…és most az Eu hatására az olaszba is beleszerettem, „szomjazom” az olasz szavakat is…J

 

Szóval a szélmalomharcom „túlélési stratégiája”: sok elfoglaltság, sok barát, sok idő a városban, kevés a szobában… és élvezni minden pillanatot.

 

Ja és ma végre még a nap is süt kicsit.

 

25.11.2009 

Katjes-jes-jes-jes

 2009.11.19. 13:01

Helloooo Mindenki!

Hatalmas lépéseket tettem a mai napon…

Kb. egy órával ezelőtt megvilágosodtam és eme folyamat eredményeként már tudom, hogy a „Katjes”, tudjátok, a gumicukormárka, nem mást jelent, mint kiscicát hollandul… de ahogy erre rájöttem… uhh, nagyon jó vagyok ma….

Kb. három órával ezelőtt megelégeltem a megelégelhetőt, és kiírtam a WC-ben, hogy a WC kefe nem kiállítási tárgy, szabad használni… (Remélem a hűtőről még emlékezni fognak az írásomra….)

Kb. 6 órával ezelőtt megvettem a buszjegyemet haza, az internet segítségével. December 20.-a, déli 12 óra az érkezésem ideje, már rettenetesen várom.

Kb. 7 órával ezelőtt elmentem a Stadtbüro-ba (Okmányiroda???!?), és a minap kapott felszólító levélnek eleget téve, a már egyszer a földszinti irodában bemutatott papírkáimat szépen bemutattam az első emeleti irodában is, csak hogy egy újabb itt-tartózkodásomat helyeslő és engedélyező irománnyal gazdagodjak…

Kb. 8 órával ezelőtt végre aláírattam kedves Herr Kumpf-val néhány hivatalos papírt, ami a felvett óráimat taglalja. Holnap végre (2 hetes késéssel) elfaxolhatom Pécsre… remélem.

(A két hetes késés: akivel először alá akartam íratni, őt másfél hétig hajkurásztam… kedden meglett, kiderült, hogy nem vele, hanem a szemben lévő iroda tulajától kell szignót szereznem… aki a helyén is volt, igen, oda tényleg az ő aláírása kellene, de mégsem, mert ebben az esetben hiába van két csík megadva, elég csak a Herr Kumpf autógrammja… Bezzeg ha a kört vele kezdtem volna…)

Kb. 9 órával ezelőtt nekiindultam, hogy felfedezzem GYALOG a várost, és megtaláljam végre azt a bizonyos „rövidebb utat”, ami idáig csak a fantáziámban létezett. Némi kóválygás után meg is lett, nagy „jéééé ide lyukadtam ki” megvilágosodással. Eközben felfedeztem, hogy a Moccachino forrócsoki és KV keveréke. Nyami. J

 

Kb. 2 órával később remélem szintén nagy (tánc)lépéseket teszek, egy drumandbass buli keretében…J

 

19:41, 18.11.2009

 

Ui1: Nem voltam bulizni...

Ui2: Valaki levette a fürdőben a frappáns kis feliratomat... Csak kerüljön a kezem közé!:)

KV

 2009.11.15. 11:26

 Helló Mindenki!

 

Régen írtam már nektek…

Nagyon jó volt, hogy itt volt a Ferkóm, és nagyon rossz, hogy elment.

Amíg itt volt, igen tartalmasan töltöttük az időt, mászkáltunk Frankfurtban, megmutattam neki Marburgot, felsétáltunk a Schloss-hoz is. Megkóstoltattam a marburgi egyetemi életet is egy előadás és a menzán kajálás formájában. Na meg egy jó kis hétfő esti pub-ozás és kedd esti „schwarzweiss”-ozás formájában. Nagyon részletezni nem akarom, azt hiszem érdekesebb a Ferkó szemszögéből olvasni: www.boccs.blog.hu

A búcsú meg, hát igen, nem volt valami könnyű… esküszöm még MÁV-os vonat látványának sem örültem ennyire, szívem szerint „fentfelejtettem” volna magamat. De persze nem lehetett…

Szerencsére nem volt sok időm az önsajnálatra, inkább a közelgő kiselőadásommal kellett foglalkoznom. A csütörtöki gyors-megbeszélést egy pénteki követte: meglátogattam Monikát, a tolókocsis lányt a lakhelyén. Legnagyobb meglepetésemre ő sem marburgi, egy mozgáskorlátozottak számára kialakított spéci koleszban lakik, a Schloss közelében. Újabb hatalmas pirospont a városnak. Azért egy érdekességet nem sikerült megfejtenem: a csigalépcső mellett egy csúszda is tekeredett felfelé (illetve lefelé, ahogy tetszik). Mivel természetesen lift is rendelkezésre áll, nem vagyok biztos a játszóterek alaptartozékának itteni funkciójában. Bevallom, megkérdezni nem mertem.

Sajnos igen hamar elérkezett a mai nap. Reggel úgy éreztem, kevésbé sajnos, mint számítottam rá…

De egy kis kitérő: észrevettem, kezdem a várost a magam kedvére „formálni”. Illetve, kezdem „pécsivé” tenni, az ottani szokásaimat ide átültetni. Például nagyon zavart, hogy állandóan buszozni kell, meg hát nem tagadom, a jól megszokott napi 12 óra lóti-futi teljes elmaradása sem esett jól. Éppen ezért mostanában rákaptam arra, hogy elsétálok a főpályaudvarig, ott megveszem az itteni körülmények között olcsónak mondható kis kávémat, és immár a forró löttyöt szorongatva, a sétától kipirult arccal szállok buszra. A mozgáson kívül persze semmi előnye nincs a dolognak: előbb kell elindulnom, és a buszon is kevesebb helyem van. Ja de bocsánat, van nálam KV.:)

Szóval a mai reggelemet is így indítottam, füles a „fejbe” és Harcsa Vera pár másodperccel később már búgja is a fülembe: I’m a little wooooorm….. I’m from Hungary ooooo”. Laza 25 perccel később már a KV-automata gombját nyomom, pitty-potty a két édesítő, csenget a pénztárgép és én a napi elégedett vigyorommal távozom. (Még a kiselőadás gondolata se rontott az élvezeten.)

Aztán az univerzumban valami megváltozott…

Olyan sofőrt kaptam ki, aki nem tolerálta legújabb, papírpohárba tuszkolt barátomat. Igen, mint azt egyre idegesebb beszélgetésünkből kivettem, a hangsúly nem is igazán a KV-n, hanem a papírpoháron volt… Sajnos németül még nincs annyira „felvágva” a nyelvem, de azért igyekeztem így sem könnyen adni magam. Már csak azért sem, mert a következő busz fél órával később volt várható. Persze, hogy az már túl késő. Szóval először próbáltam lélekre hatni, majd a korrektség legteljesebb hiányát említeni, de miután kiderült, hogy a ritka bunkó sofőr BÁCSI nem hogy nem enged a dologból, de még az egy cseppel sem megfogyatkozott kávémat sem hajlandó kifizetni… fogtam magam és szó nélkül leszálltam. Magamban persze kívántam, hogy robbanjon le a következő sarkon…

Szóval gyalog mentem. Csak kicsit tévedtem el. Csak 10 percet késtem. Szerintem összességében jó arány. No meg az egész napos szemináriumot is kicsivel könnyebben ültem végig.

Jobban mondva álltam is, abban az ominózus 20 percben, amiben elhadartam a kiselőadás rám eső részét. Természetesen nem egy és nem két szupi kifejezés vagy szó törlődött ki azzal a lendülettel a fejemből, ahogy kimondtam a címet. Sebaj, az akadályt így is vettem. Összességében dicsérő szavakat kaptam a tanárnőtől és a társaimtól egyaránt. Mondanom sem kell, az mindenkinél sikert aratott, hogy nem eresztettem felesleges bő lére a dolgot. Hurrá. Ez is meg van.

Maradt kettő. A nap további részében persze rohadt elégedett voltam. J

Még az se vette el a kedvem, hogy a főpályaudvartól hazafelé szintén sétálnom kellett. De hát mi ez már nekem…J

Ma még vár rám egy buli, a tangó (ja és immár salsa is) partnerem szervezésében, remélhetőleg jó társasággal.

Sajnos azonban nem maradhatok sokáig, mert holnap is korán kell kelnem…

Meg kell vennem a kávémat és be kell sétálnom a belvárosba… én ugyan nem engedek.

 

Ja majd' elfelejtettem: for pikcsörsz csekk dísz: http://picasaweb.google.hu/Cukorhal

14.11.2009

 

Vissza a régi kerékvágásba

 2009.11.14. 13:55

 Juhhhúúúúúúúú!!!!!!!!!!!

Képzeljétek, még egy órája sincs, hogy túléltem az első kiselőadásomat! Ja meg a többiek is túlélték...:) Tök cukik voltak, mert az értékelő lapokra (névtelenül mindenkinek kell értékelni a kiselőadásokat) olyanokat írtak, h tök jól összeszedtem a dolgokat, meg jó, hogy szabadon beszéltem, meg ilyenek.. kis cukik. Persze a végére odaírtam magyarul is, hogy "Köszönöm a figyelmet", na hát láttam, hogy az is sikert aratott.... A tanárnő is rendes volt, nem kaptam tőle se konkrét kritikát. Szóval a nap hátralévő részében ellazulva bambulok a többiek előadásán...:) (Most épp ebédszünet van.)

A mérlegem: egy megvan, maradt kettő....:)

U.i.: ígérem lassan kaptok "normális" bejegyzést is.:)

 

...

 2009.11.12. 14:19

 Hazaértem…

 

…a szobám ugyanolyan, mint eddig. Meleg van, ablakot kell nyitnom rögtön. Az ágyam megágyazva, néhány sebtében otthagyott ruhadarab hever rajta. A mamuszom a helyén vár. Az íróasztalomon viszonylagos rend, csak a mindennaposan használt cuccaim foglalnak némi helyet, csakúgy, mint eddig.

Aztán lassan…

…lassan…

…észreveszem a különbségeket…

A kézilabda az asztal alatt… igen, amikor Frankfurtban sorban álltunk érte… és az aláírt papírka is ott feszül az ajtómra ragasztva.

A sálam az asztalon, amit te hordtál az utóbbi napokban. Kicsit mintha TE illatod lenne.

A pólóm az ágyon, amiben aludtál… határozottan TE illata van…

A pálinka sem tűnt el, amit hoztál, kacérkodik velem a polcról…

A rózsaszín esernyőm, amit EGYÜTT vettünk…

Az üres polc a szekrényemben, ahol a Te cuccaid voltak…

A mosatlan kanál, amivel utoljára Te ettél…

 

… az a szörnyű… szörnyű hiányérzet…

 

Igen, mégiscsak itt voltál. Nem álom volt…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22:09, 11.11.2009

Kellemes vasárnap...

 2009.11.08. 16:14

 ... avagy Spaziergang in Marburg. :)

 Hellóbelló Mindenki!

 

Az utóbbi két napban megint – igen csak – kijutott a közösségi életből…

Oké, persze, az ember azért megy ki külföldre tanulni, hogy A, nyelvet tanuljon, B, közösségi életet éljen. Tehát mostanában igen szófogadó Erasmusos-kisdiák voltam…

Kezdjük az utóbbival, mert itt még anyáék se unják a sok blablát…

Szerdán egész nap hollandot tanultam, mert hogy másnap tesztet írtunk. Teljesen halkan és zárójelesen jegyzem meg, hogy ez volt a 4. holland óránk… okés, mit tököljünk…

Na hát a dolog úgy nézett ki, hogy még a feladatok is hollandul voltak megfogalmazva. Szipiszupi. Nagyon bután nézhettünk, mert egy idő után a tanárnő megkérdezte, hogy van-e esetleg, tök véletlen valakinek kérdése… a fél banda azonnal feltette a kezét. Hát… vicces volt. Következő órára étteremben, bárban zajló párbeszédeket kell megtanulnunk. Nekem mondjuk hasznos, újabb nyelven tudok majd rendelést felvenni a csodálatos Ristorántéban… (Ezért béremelést kérek…)

 

Azért, hogy nehogy túl feszült legyek csütörtökön, szerda este csaptunk egy jó kis party-estet a Katával. Az Unix nevű helyen voltunk, ahogy mi hívjuk „Rádió 1-es” buliban… tehát a zenei repertoár kb. megegyezett… Sajnos itt Marburgban a magyar alter és underground-zeneirányzat valahogy nem igazán virágzik, így kénytelen vagyok elpopulárisodni. (Létezik ilyen szó?!?) A Black Eyed Peas aktuális bulislágerére (I gotta feeling) már majdnem akkorát tomboltam, mint egy jófajta „Bogózd ki”-re.

Na tehát, a buli nagyon jó volt, főleg, mert elég hamar elég sok ismerős, meg ismerős ismerőse gyűlt körénk. Latin Amerika igencsak képviseltette magát, tehát tényleg nem a Hansokkal sramliztunk!:)

Persze a Hansok is próbálkoztak… A kedvencem Boris volt, aki azzal jött oda, hogy jó az illatom (igen a rágógumis parfűm…J), biztos ami biztos, ezt még háromszor elmondta… Beszélgettünk kicsit, persze, a szokásos kérdések, honnan jöttem, hogy tetszik Marburg, meddig maradok, mit tanulok, ja hogy pszichológiát, FÉÉÉÉK. Itt stop. Először jött a biztos tudom mit gondol, meg belelátok a fejébe, meg kiismerem a személyiségét para-blabla. Ezt elég gyorsan eltereltem másfele, jött is a kérdés, van-e kedvem majd vele KV-zni. Normál esetben az itteni KV árak mellett örülök minden ingyen jött porciónak, de hát mégis… benyomtam a „nem hiszem hogy jó lenne, van barátom” kazettát. Ezt a választ még sose kaptam vissza: „nem baj, de kianalizálhatnál”… NEEEEEM, HÁT ÉRTSED MÁR MEG! Azért a „jó illatod van” analógiát követve még egyszer bepróbálkozott analizálás ügyben, mikor már épp lelépni készültünk. Biztos, ami biztos. Ja facebookon is felvett. Biztos, ami…

Borison kívül igen gyorsan összeakadtunk gyanúsított B. Péterrel, akinek ismertető jegye, hogy magyar, de 10 éve él Svédországban, akcentussal beszél, ja és szintén ösztöndíjjal van Marburgban. Újabb magyar, mint ha nem lennénk elegen…

Miután leléptünk és megmásztuk a várhoz vezető száznemtommenyi lépcsőt (pedig a múltkor megszámoltattam a Katával, amikor részeg volt…J), kicsit garázdálkodtunk a 4-es házban. A Kata a 3-asban lakik. A 4-es különlegessége, hogy régen, a Schloss fénykorában, istállóként üzemelt, így a falak még mindig kellemes lószagot árasztanak. Persze nem ezért mentünk be, hanem hogy a Kata megmutassa, hol lakik az a srác, akibe páros napokon szerelmes, páratlanokon meg nem… Szerdán ugye páros nap volt…:) „Kifüleltük”, hogy horkol-e a srác…J Fél 5-kor kerültünk ágyba. Illetve én matracra.

Másnap este sem unatkoztam, „international cooking party” (nemzetközi főző-party) volt, szerencsére pont abban a házban, ahol lakom. Hát így már csak természetes, hogy részt vettem az eseményen! Főzni persze megint nem főztem semmit, de most nyugtatott a tény, hogy időm se lett volna, a salsa-óra este 8-ig tartott. Volt így is mindenféle földi jó. Az egészet egyébként úgy képzeljétek, hogy legalább 50 ember, egy 50 embernek már kicsi helyen. Bábeli hangzavar, hangos üdvözlések, sztorizások akadozó-németül…

Az este hivatalos csúcspontja két magyar betyárunk performansza volt; amolyan „bokacsapkodós 2.0”. Saját bevallás szerint sokat gyakoroltak, és tényleg, meg is látszott. A többiek azt hitték, hogy profik. A végén japán, olasz, meg mindenféle, együtt „kettőt jobba, kettőt balrázott” a jófajta magyar mulatós muzsikára. Nesze nekünk, és még mi vagyunk felháborodva a külföldiek rólunk alkotott sztereotípiáin…

Az este nem hivatalos csúcspontja az egyik olasz leányzóval, Eugenia-val való nagy összehaverkodásunk volt. Már Weimarban is szimpatizáltunk egymással, de a dolog most fajult odáig, hogy meg lettem hívva Milanóba… Hmmm… nem is tudom, először Milano és onnan menjek tovább Thessalonikibe, vagy fordítva....? J

Ja egyébként japán barátom Yo is ott volt, vele is beszélgettem, de sajnos a japán meghívás még nagyon távolinak tűnik. Meg Spanyolország is jó lenne… na majd behálózom „Ütnivaló”-t.:)

Magyar gyűjteményünk is tovább bővült, most egy német nemzetiségű, ámde magyar apai ággal rendelkező srác jött oda és kérdezte (magyarul): „Sziasztok, jól hallottam, hogy magyarul beszéltetek????” Na hát ennyi. Magyar-invázió van, reszkess Németország!

 

Tudjátok egyébként mit csinálok? Jó, talált, a blogomat gépelem, de amúgy….! Várom a kedves Horváth Ferencet, aki már a vonaton ül, útban Frankfurt felé. Juhhhúúúúú.

Vettem neki diák heti bérletet… mi ebben a fura? Igen, hát ő nem igazán marburgi diák… Kölcsönkértem Balázstól a bérletvásárláshoz szükséges papírját, és kitaláltam egy nagyon frankó kis mesét, hogy miért is én veszem a bérletet… még arra is volt kész válaszom, hogy miért kell egyáltalán bérletet vennem neki (mert ugye a 180 eurós papírkánkkal ingyen utazunk). A pénztáras néni viszont – sajnos – túlságosan készséges volt, így nem kellett a roppant kreatív történetemet előadnom. Jó egy apró részletet mégis elnyomtam, a magam boldogsága miatt.

Szóval jön a Ferkóm, úgyhogy nézzétek el nekem, de a következő pár napban hanyagolni valószínű hanyagolni fogom a cukorhalat…

 

Azért remélem megbocsátotok…J

 

Legyetek jók és tartsátok nyitva a fületeket…. Lehet a németek meg Magyarországon terveznek inváziót!!!!! Sose lehet aztat tudni…. J

 

06.11.2009

 

Hehe

 2009.11.04. 11:05

 Na volt egy kis időm "szórakozni"...

Az eredmény, új design és már képet is tudok beilleszteni... éjjjjjjjjjen!!!!!:)

 

 
 
 Pusssz-pussssz!!!!
 
 
 

 

B.O.T.

 2009.11.04. 09:54

 Hellóóóó mindenki!

 

Este fél 11 van, de elkapott az ihlet. Meg holnap nem lesz órám… alhatok sokáig. Alhatnék, ha lakótársam nem reggel 7-re állítaná minden nap az ébresztőjét, és bömböltetné ugye egy órán keresztül… de tényleg. Vasárnap is. De tényleg! Ma már nagyon azon voltam, hogy kipattanok az ágyból, átmegyek, kopogok, ajtót nyit, és közlöm vele, hogy legközelebb állítsa rezgőre a telefont, dugja a seggébe, ha elkezd ébreszteni, ő erre is felébred, viszont ez egy jóval halkabb verzió… szóval képzeletben az ajtónyitásig jutottam, de mivel az utána következő mondatot nem tudnám elmakogni németül… így ledumáltam magam az antiszoc cselekedetről, a fal felé fordultam, és próbáltam ignorálni a visítást… Na jó, a (még mindig sajnos csak jövőbeli) netem is ettől a csajtól függ… de ha vasárnap megint ébresztő lesz, akkor tényleg átszólok… most már tényleg. Egyébként arra is késztetést érzek, hogy amolyan régi jó gimis-koleszos stílusban csak átdörömböljek… Istenem de szép is volt…J

Ma egyébként kedd van, tehát végigbambultam a szokásos két előadásomat, meg este tangóztam. Kifejezetten elégedett vagyok kedves partneremmel, már tangóra hasonlít amit művelünk!:)

Ma egyébként „blog-nap”-ot tartottam, végigolvastam egy jelenleg Törökországban tanuló barátnőm (Kővári Anita) blogját… Jókat derültem a dolgain és megállapítottam, hogy milyen vicces is, ahogy mi külföldiek egy idegen országban szerencsétlenkedünk. De tényleg. Rengeteg apró dolog van, bár próbálok nektek minél többet átadni, átolvasva eddigi műveimet rájöttem, hogy mégis, rengeteg minden ki is maradt… persze, nem akartam, hogy sajnáljatok, meg aggódjatok értem. Egyébként már most, rövid távlatból szemlélve is roppant viccesnek találom ezeket a szitukat…

Meséltem például, hogy előfordult, hogy miután németül kérdeztem német emberkétől valamit, angolul kaptam választ? Köszi.

Vagy hogy rögtön első használatkor háromszor rossz PIN-kódot adtam meg a német bank-kártyámnál? Igen, sikeresen letiltottam. Én hülye az online-bank hozzáférésem kódját próbáltam megértetni a bankautomatával. Az automata nyert.

A Volksbank-os emberekéktől egyébként már annyiszor kértem segítséget bank-ügyekben, hogy már messziről köszönnek. Gomba úrral (asszem őt már említettem, Herr Pilz, a bankban dolgozik és nagyon trendi szemüvege van) már évezredes haverok vagyunk…

És azt meséltem, hogy a múltkor több, mint egy órámba tellett, mire hazavergődtem a suliból? Oké, ez hétvégén volt, rendkívül ritkás menetrenddel, no meg az első busz, amire felszálltam, két megállóval később lerobbant… Hehe.

A menzán egyébként két hetembe telt, mire rájöttem, miért fizetek rendszeresen többet, mint szerintem kellene…

A palackokat sem mindegy hol váltod vissza… ezért nem árt a vizet mindig ugyanott megvenni…

Ja igen… és azt még mindig nem tudom, hogyan lehet a suli webes felületéről az órai PPT-ket letölteni, holott bizonyított tény, hogy hozzáférhetőek…

A könyvtárban a nyomtatás mikéntjét két különböző emberrel is elmondattam töviről hegyire. Ugyanitt megszivatott a szekrény is, amibe a cuccodat zárod… a pécsi könyvtárral ellentétben, az itteniben nincs a kulcsra rágravírozva a szekrényszám. Ezt kicsit későn vettem észre. Jó látvány lehettem, ahogy sorra próbálgatom a bezárt szekrényeket!:)

A mosógéppel viszont már elsőre megtaláltuk a közös hangot… a gáztűzhellyel viszont nem.

Az Eszterrel a kapucsengőt még mindig nem próbáltuk ki… ha szól, random nyomok rajta vmit.

 

Szóval visszatekintve egy hónapnyi masszív szerencsétlenkedést… hát igencsak mosoly húzódik a számra.:)

Jó érzés viszont, hogy ezek száma egyre-másra csökken… Éljen.

 

A végén úgyis én nyerek!:)

 

(Ja a cím... a Leila szerint "bot" vagyok... a fenti sztorik is ezt támasztják alá...:)) 

 

03.11.2009

beilleszkedik

 2009.11.02. 16:54

 Sziasztok…!

 

Sok írnivalóval jövök most nektek, lássuk csak szééépen sorban….

Pénteken végre megismertem a lakótársaimat, azokat az emberkéket, akik még a szinten laknak. Nagyon kellemes estét töltöttünk együtt, szinte mindenki főzött valamit (persze csak én nem), így csaptunk egy hatalmas közös vacsit. Na hát ott aztán volt mindenféle kaja: kínai, japán, török, iráni… meg tésztasaláta, kuglóf, tejberizs…. Éééééés sushíííííííííííííííí! Ettem sushit. Fini volt nagyon, ahogy a Ferkó mondaná; „jó cucc”.:)

Közben eper- ill. málnabort iszogattunk, ismerkedtünk. Rengeteg kínai lakó van, utánuk a németek és a törökök következnek létszámban. Van olyan, aki már házas (egy hét múlva el is hagyja Studentendorf-ot), van aki már négy éve itt él, van akinek a pasija lesz a szomszédja, az én két szomszédom pedig valóban egy testvérpár.

Ja egyébként én arra vállalkoztam, hogy vmi szürcsölnivalót hozok eme jeles eseményre… és ebből adódóan végigjártam az egyik normálisabb szupermarket (Rewe) italosztályát oda-vissza legalább háromszor. Képzeljétek, lehet Unicumot kapni, de csak simát, potom 15 euróért… úgy döntöttem, üsse kavics, nem tipikus magyar piát fognak kapni… így vettem egy Berentzent. Később a sztori persze az volt hozzá, hogy tipikus német piát vettem, de olyat, amit azért én és kedves magyar barátaim szívesen látunk a poharunkban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szombaton aztán 10-től majdnem este 6-ig suliban voltam, tömbösített óra. Szeminárium jellegű volt az egész, kiselőadások és csoportmunkák a gyerekpszichológia témaköreiben. Meglepődtem magamon, sokkal jobban élveztem a dolgot, mint gondoltam. Érdekesek voltak a témák is, meg összebarátkoztam több olyan „osztálytársammal”, akikkel egyébként több órámon is együtt vagyok. Ezennel meg kell, hogy védjem a német egyetemistákat: velem mindenki nagyon kedves, érdeklődő és segítőkész volt. Persze ehhez kellett, hogy kicsit beszélgessünk, lássák hogy „értem” a nyelvüket, és ne csak koloncnak tartsanak. Szóval „beilleszkedés az egyetemi órákon” kipipálva.

Este aztán halloween-party (beöltözve ingyenes) a Schwarz-weissban, tudjátok, ez az bulihely, ami a lakóhelyemen van. Pasinak akartam öltözni, de sajnos aztán nem jött össze. Maradt a tutijó kalapom, amit direkt erre az alkalomra akasztottam. A bejáratnál persze megkérdezték, hogy beöltöztem-e… bevallottam, hogy csak a kalapom van, de ha akarják, mondhatom, hogy Michael Jackson imitátor vagyok. Bejött; mosoly, jól van, menjél…

Bent rögtön a két jómadarat Balázst és Robit szúrtam ki. Egyikkőjüket se lehetett volna az öltözetük szerint definiálni, de mind a ketten igen viccesen néztek ki. Amint megtelt a hely, nagyon jó buli kerekedett, sok-sok fényképezéssel, tánccal, Balázs elpotyogott öltözetdarabkáinak szedegetésével. Mikor a hangulat már igencsak a tetőfokán volt, elszabadultak az érzelmek is… az egyik kissé molett angol leányzót olyan hévvel nyalta-falta vmi mediterrán macsó, hogy két görög társnőm a segítségére akart sietni. Lebeszéltem őket, mondván, ha a csajszi nem akarná a hirtelen jött „figyelmet”, valószínű a srác tudtára tudná adni… én legalábbis megoldanám a szitut… ééééés nicsak! 5 perccel később már demonstrálhattam is. Csak annyit éreztem, h vki hátulról erősen megragadja a karomat és húz maga felé. Mikor láttam, hogy nem ismerem az illetőt, azt hittem mondani akar valamit… de nem, csórikám már csücsörít. Kapott egy amolyan közép kategóriás pofont (tudtam volna erősebbet is). Annyira nem viselte meg a dolog, pár perccel későbbi igencsak modortalan próbálkozásának visszautasítását már a söröm formájában kapta, igen, bele az arcba, nesze neked hülye majom… ezt már kevésbé értékelte, úgyhogy jobbnak láttam dobbantani a buliból. Amúgy is viszonylag későre járt, nekem meg másnap (vasárnap!) ismét sulim volt…

Sajnos másnap már kevésbé bírtam a gyűrődést szombathoz képest… Csoportmunkával kezdtük a napot, olyan nehéz szöveget kellett feldolgozni és a többieknek elmondani, hogy német társaim is csak pislogtak. Azért arányaiban megoldottam a dolgot, úgyhogy tiszta büszke vagyok magamra! Persze segítettek a többiek, átbeszéltük, ki mit értett meg, mit nem…J

Este vééééégre volt egy nyugodt estém…. Ma meg egy nyugodt napom… mostam, takarítottam, tanultam… de esküszöm jól esett. Ja, és közösségi életet éltem a konyhában, a pénteki ismerkedésnek hála…

 

Azért én nem bírnék itt lakni (Studentendorf) négy évig…

Durva…

 

Szurkoljatok, hogy hétvégén és jövő hét elején szép idő legyen! Vendégem lesz, szeretném napsütésben körbevezetni…J

 

Groetjes (üdvözlet hollandul)

 

Katamo

 

02.11.2009

hányadán állunk

 2009.11.02. 16:44

Helló Mindenki!!!!!

 

Első és legfontosabb: úgy nézem végre itthon is lesz internetem!!!! Megyek is mindjárt és letámadom a szomszédot jelszó ügyben…. Nem akartam rögtön rárontani, pofátlanságnak érzem, no meg ahogy hallom, így is folyamatosan kopogtatnak az ajtaján.

Inkább előbb leírom, mi minden is történt az utóbbi napokban.

Na hát a szerdai napom… az poén volt. Erre a napra ugyanis megbeszéltem e-mailben azzal a csajszival egy találkát, akivel novemberben együtt fogunk kiselőadást tartani. Mivel anno a referátumok kiosztásáról lemaradtam, és mivel ez tömbösített óra, és holnap lesz az első „fordulója”, nem tudtam, kivel is fogok együtt dolgozni… Kajci, ha te a vak-srácos sztorit csípted, ez is tetszeni fog…

A lány tolókocsiban ült. Nem tudom nem bunkón megfogalmazni- de próbálom -, szóval nem úgy nézett ki, mint aki csak időszakosan van járművébe kényszerítve. Egyébként Monikának hívják, s nagyon kedves. Azt nem tudom viszont, hogy zavarunkat melyikőnk próbálta minél természetesebbnek leplezni… Ha őszinte akarok lenni, olyan nagy meglepetésként nem is ért a dolog, csak az első másodpercben. Igyekeztem nagyon figyelmes lenni vele, de nem kényszeredetten, csak úgy lazán. Összességében pozitív élmény volt az egész, általa valahogy látáskorlátozott kollégám megismeréséhez is nagyobb kedvet kaptam.

Egyéb iránt szerdán éltem meg marburgi pályafutásom „legegyetemibb” napját: felfedeztem az egyetemi könyvtárat, némi szenvedés után ki tudtam nyomtatni egy csomó holland-tanulnivalót, ezek után pedig a pszichós könyvtárat is meghódítottam és kifénymásoltam a kiselőadáshoz szükséges anyagot. Komolyan, ennyi mindent egy nap Pécsen is ritkán viszek véghez.

Csütörtökön a délelőtti tanulásnak köszönhetően délután a holland órán már teljesen kompetensnek éreztem magam: nem rándult össze a gyomrom a jövő heti teszt hallatán és kb. egyedül összehoztam egy kisebbfajta párbeszédet hollandul. Elhatároztam, hogy amikor csak tehetem, szánok időt a szavak tanulására, mert igazából ezen áll, vagy bukik az egész, nem a nyelvtanon.

Este aztán következett a salsa, amihez nagyon nem volt kedvem, mivel a fiaink lemondták az esti kötelező megjelenést, fontos ügyekre hivatkozva. Szerencsére viszont nem volt olyan kínos a dolog, mivel az óra közben többször partnert kellett cserélni. Így aznap táncoltam egy kolumbiai lánnyal, akinek akkora mellei voltak, hogy még én sem (meg a másik Kata sem) tudtam máshova nézni, egy perui sráccal, aki tök ügyes volt, illetve egy német sráccal, aki igazán kedves és kíváncsi volt, a szájszaga miatt mégis azt kívántam, bár ne lenne az… hát ennyi.

Tánc után a Katával beültünk (illetve ki a teraszra) az Oberstadt-ban egy helyre, beszélgetni egyet, mivel előtte nap se találkoztunk és a hétvégén se fogunk. Jókat elnevetgéltünk, hülye sztorikat meséltünk egymásnak forró csokit szürcsölve. Tipikus csajos. 10 órakor aztán már eléggé fáztunk, így a távozás mellett döntöttünk. Fizetés után konstatáltam, hogy háromnegyed órát kell várnom a következő buszomra. Jó, hát ez van, szerencsére a mozi kb. a buszmegállónál van, így nem olyan hatalmas a gond, addig ott melegedhetünk a Katával… ja igen, csak hát őnagysága nem akart liftezni és öt percet sétálni. Ez volt a kifogás… nincs kedve lejönni. Hát jól van kislány, ezt megjegyeztem…

 

Bándy Kata, Leila és Kajci hiányom van….:(

 

30.10.2009 

Apró örömök

 2009.10.29. 17:11

 Halihó!!!!

Ollllllyan télikabátot vettem tegnap.... jujjj hát majd hogy nem megszólal, gyönyörű....:)

Szerelem volt ő is... hiba, cipőkön meg kabátokon kell a szeretős énemet kiélnem, hát ilyet....:)

 

Ja egyébként most csak ennyi.:)

(De ezt muszáj volt.:))

 

Szép napot mindenkinek!

 

 

 

Song, "Ütnivaló" és Juliska

 2009.10.28. 14:03

 Helló Mindenki!

 

Még mielőtt bármibe és részletesen belemennék, tisztáznom kell valamit. Előző heti kedves kínai tangópartnerem nem is kínai, hanem Koreai.

Szegényem kalandos története a magyar lányokkal tovább folytatódott…

Hétfőn hatalmas bambulásomat a buszon egy határozott böködés szakította meg. Kedves nem kínai barátom volt az. Teljesen megörült nekem… vagy a ténynek, hogy tényleg ismerős embert böködött meg. Váltottunk pár szót, miután kiderült, hogy az egyetemen németet is tanul, megfenyegettem, hogy legközelebb németül fogok beszélni vele.

Tegnap, a tangó előtt találkoztunk ismét, persze angolul köszöntem neki. Úgy esett, hogy nekem végre jött a facebook-on összelasszózott partnerem, a Katáé viszont lebetegedett. Mit gondoltok, így kivel táncolt? Igeeeeeen, kedves nem kínai barátunkkal. Neki is ugyanúgy hümmögte az ütemet, így a másik Kata is totál beleszeretett. Van valami ezekben a kis ázsiaiakban, először én és Song (még mindig nem tudom hogy kell leírni a nevét), aztán ő hűtlenül behálózza a másik Katát is, Eri meg a japán gyerekbe szeret bele… tudnak ezek valamit…J (Ezentúl többet járunk a Józsi piacra…J)

Egyébként az én facebook-os partnerem is megérdemel egy-két sort. Kiderült, hogy igencsak jól ismeri a pécsi pszichós lányokat… főleg az egyiküket… khm.:) Szóval nagyon megörült nekem. Én is pécsi vagyok, pszichós, ismerem a volt barátnőjét, és a Studentendorfban szintén az egyes házban lakom… totál padlót fogott. A táncórán többet beszélgettünk, mint táncoltunk, de azért így is jó volt. Jahh… a lényeg: kicsi a világ…. Ééés téééényleg!

Hétfői és tegnapi napom hatalmas eredménye egyébként az volt, hogy összehaverkodtam az „ütnivaló”-val. Lehet már említettem, ő egy spanyol lány, fura, „ki ha én nem” stílussal. Egy darabig köszönni se nagyon bírt, így (is) kapta a nevét. Hétfőn úgy hozta a sors, hogy törzshelyünkön már csak az ő közelében jutott hely. Beszélgettünk… nem leszünk évezredes barátok, de a másik Katával egyezményt kötöttünk, hogy annyira nem is ütnivaló… Tegnap a buszon már egész megörültünk neki. Jó, közrejátszik, hogy az Eri lakhelyére mentünk ki és nem igazán ismertük az utat, az „Ütnivaló” viszont igen.

Egyébként a hétfői és a tegnap esti összejövetel apropója is az Eri látogatóba jött magyar barátnője… (kérem a téteket, mit gondoltok, hogy hívják???) …. Kata. Anya, miért adtatok nekem ilyen tucatnevet?????!!!??:) Erről jut eszembe, a Robi, ha épp a kedve úgy kívánja, Jean-Pierre-ként szokott bemutatkozni…J Én ezentúl….mondjuk Juliska leszek.

 

Jut eszembe, Jancsikám, már csak 10 nap!!!!:)

 

Tsók a tsaládnak….!    Juliska

 

28.10.2009

Südhaus, Weimar, Buchenwald...

 2009.10.26. 14:30

 Helló Mindenki!

 

Rengeteg mindent kell megosztanom veletek, eddig sajnos nem volt időm megírni/lehetőségem „publikálni”.

Erről jut eszembe, a beígért napon itt volt a szerelő, hogy belője a szomszédomnál a netet, de rossz helyre csöngetett, a lakó ott épp nem volt otthon, így a félnótás pacák nem lett beengedve. Igaz, nem is nagyon törte kezét-lábát, szerintem örült a kávészünetnek. Miből gondolom ezt? Sajnos a bejárati ajtóban összefutottam vele… ő nem kért segítséget, én nem gondoltam, hogy szüksége van rá. Így tehát még mindig nincs internetünk, pedig – mint megtudtam – a fél szomszédság pályázik rá. Sebaj, most pénteken – az újabb próbálkozásnál – legalább a fazon nem nagyon tud majd olyan helyre csöngetni, ahol a lakó ne hegyezett fülekkel várná a jöttét. Esetleg drukkoljatok…J

Aztáááááán… nézzük csak sorban….

Csütörtökön megint voltam salsázni, persze megint szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy marha jó voltam. Most pénteken, ha minden igaz, már salsa party-ba megyünk a többiekkel. Megünnepeljük az internetem!:)

Tánc után megint „magyar esteztünt” (így a dolog már előlépett „Magyar napokká”), igaz, most spontán jött a dolog. Bevettük megint a várat, a közös konyha újbóli elfoglalásakor a Kata lakótársai ezúttal már határozottan csúnyán néztek ránk. Biztosan élénken él még bennük az előző szombati „party bemelegítő”. Egyébként azzal szórakoztunk, hogy kb. értelmetlen vagy szleng szavakat tanítottunk a Korinne-nak, ő pedig nekünk. 

A kedvencem: a könnyű-vérű lányokra a németeknek van egy olyan szava, ami tükörfordításban… (dobpergés) ….falusi matracot jelent. Hát ezzel egyszerűn nem tudok betelni!:)

Pénteken végigbambultam egy szemináriumot. Egyébként vicces, egy csajszi tartott kiselőadást, még a tanárnő megjelenése előtt mondta a már jelenlévőknek, hogy igazából nem lesz hosszú a történet. Az egyik leányzótól jött is rögtön az utasítás, mindenki csak bólogasson, lehetőleg ne kérdezzünk, had fejezzük be minél előbb… úgy látszik a diákok között ez valamiféle nemzetközi egyezmény. Egyébként működött a dolog…

Estefelé találkoztam a „Mecénásom” fiával (ő hozta fel a TV-met), az apukáját ill. egy régi osztálytársát látogatta meg a környéken. Meginvitáltam őt is, hogy este csatlakozzon kis csapatunkhoz, ugyanis a Kata nővére és annak barátnője jöttek látogatóba, az ő megismerésükre beszéltünk meg egy kis találkát a Südhaus nevű, fiatalok által igen kedvelt pub-ban. (Oké, lényegében KOCSMA.:)) Mivel a közös találkáig még volt idő, kitaláltuk Sanyival (a sráccal), hogy felmegyünk kocsival a várhoz, megnézzük a kilátást, meg esetleg összeszedjük a Katáékat. Hát… nem jutottunk fel, még GPS-szel sem. Annyi kis szűk, össze-vissza kanyargó, EGYIRÁNYÚ  utca van, hogy egy idő után a navigáció is feladta és kikapcsolt… Pedig biztosan fel lehet jutni, mert busz is jár, egészen fel a vár tövéig. Meg lettem bízva, hogy egyszer menjek végig busszal, és jegyzeteljem le az utat. Most balra…. Jobbra.. baaaalra…

Az este a Südhaus-ban egyébként nagyon jól sikerült, valahogy úgy alakult, hogy rengetegen gyűltünk össze (végre nem csak mi magyarok), mindig akadt valaki, akivel valami érdekes dologról lehetett diskurálni, hatalmas nevetések közepette. Most először éreztem azt, hogy na, ez tényleg igazán jó, csak jönnek, jönnek az ismerős arcok. Beilleszkedtünk. Megszoktunk. Nem tudom igazán megfogalmazni. A legviccesebb persze, amikor a többieket a saját nyelvünkön tanítjuk, illetve fordítva. Képzeljétek, őstehetség vagyok, akcentus nélkül tudok sört kérni görögül.:)

Szombaton reggel 8-kor találkozó, be a buszba, irány Weimar. Az utazás elején rögtön kaptunk egy feladatot: fel kellett írni a nevünket egy cetlire, majd egy összegyűjtés, összekeverés után húzni egyet. Akit húztál, annak a két nap alatt valami ajándékot kell venni, max. 2 eurós értékben. Én egy olasz lányt húztam, hasznos volt a játék, mert addig azt se tudtam, hogy ki az a lány…

Ez a két nap egyébként nagyon jó volt, újabb remek lehetőség egy csomó új ember megismerésére (sokan voltak, akik már szeptember elején jöttek, ezért velük eddig nem nagyon találkoztunk). Végre az angolomat is csiszolhattam kicsit, persze ebben Eri is a segítségemre volt, vele is hanyagoltuk a németet. Weimar egyébként egy nagyon helyes kis város, ahol még most is mindenhol szinte „érezni” a kultúrát, hmmm… Hatalmasat sétáltunk, szerencsére az időnk is nagyon kellemes volt.

Este egy koktélbárban volt számunkra hely foglalva. Újabb kulturális eszmecserék, nagy bemutatkozások, furcsa mondatok tanulása, nagy nevetések. Megismerkedtem például ez japán fiúval, aki nagyon aranyos volt, de az Eri közvetlen stílusától szerintem teljesen halálra rémült, mert másnap feltűnően került minket (az Eri legnagyobb bánatára…J). Azért nyugi Hugi, a maradék 3 hónap alatt még csak kibulizom valahogy, hogy meghívjon Tokióba…J

A szállásunk is teljesen megfelelő volt, négy ágyas szoba, külön fürdő, WC… Perfekt.

Vasárnap életem legnagyobb reggelizését vittem véghez (na jó nem, az Mariazell-ben volt), aztán irány Buchenwald, a néhai koncentrációs tábor. Furcsa volt, mikor megérkeztünk és az első épületeket megláttam, megdöbbentem. Sokkal rosszabbra számítottam, ezek teljesen jó állapotban voltak. Csak jóval később, egy erről szóló film megnézése után, az idegenvezetőt hallgatva esett le a dolog, hogy egyáltalán nem volt régen az az idő, amikor az a sok szörnyűség történt. A házak kb. 70 évesek, miért kellene romosan düledezniük?? (Oké bombázás most nem számít…) Persze, sok minden restaurálva lett, de mégis… ugyanaz a padló, ugyanaz a föld, udvar, tégla… hátborzongató. Főleg, amikor korhű fotókon láttuk, hogy pontosan ott, ahol most mi állunk, mi történt régebben. Hihetetlen, hogy a tábor egyik felében a tisztek családjai éltek, állatkertet üzemeltettek, boldogok voltak, míg egy fallal odébb, a másik oldalon százak haltak éhen naponta. Ahogy egyre több információt hallottunk, egyre rémisztőbb dolgokat láttunk, egyre inkább leült a hangulat is. Egyébként valahogy még az idő is az érzelmekhez alkalmazkodott. A legmegindítóbb számomra az volt, amikor az amerikai felszabadítók korhű képeit néztem a túlélőkről. Rengeteg mosolygó, csontsovány ember, borzalmas körülmények között. Találtam magyarokat is, egy portrésorozatot négy magyar nőről (névtelenül), illetve az egyik képen volt egy Miklos Grüner nevű úriember is.

Egy szó, mint száz, megterhelő élmény volt. Most értettem meg, hogy pláne milyen megterhelő lehet ezt a német fiatalságnak megérteni és elfogadni.

 

Mindegy, elég a szomorúságból-alapon hazafelé úton megtörtént az ajándékozás: én egy kis dobozkát adtam (némi pénzérmére hajazó csokival megtöltve) az olasz lánynak, és egy üveg sört kaptam egy török lánytól… Hát, ha onnan nézzük, nem lőtt mellé…

 

A héten úgyis lesz a szinten „ismerkedős” buli a konyhában, legalább akkor lesz mit szorongatnom.

 

A sok új ismerős ellenére nagyon hiányoztok Ti, „Régiek”… (És az amúgy sem túl remek arc-név memóriám is kezd csordultig megtelni.)

 Jó lenne már egy buli a Szenesben, egy ebéd a Paulusban, egy sörözés a Fogasházban…

 

… na majd decemberben!

 

Addig is sok-sok puszi! Várom a híreket, fotókat, akár csak egy mondatos „megosztani-valókat”.

 

Jaaaa és ha vmi. jó kis magyar zenekar fejéből kipattant vmi. jóóó kis új slágerecske, tessék felhívni rá a figyelmemet facebook-on! Nem akarok lemaradni! Zeneileg sem…J

Pussz-pussz!

 

Katamo          

(új becenév, görögül annyit tesz: „Katám”… de akár agy japán szó is lehetne…J)