Helló Mindenki!!!!

Sajnos már nagyon rég nem írtam nektek, ezt azért megpróbálom most minél jobban pótolni.

Az utóbbi napjaim elég zsúfoltan teltek, csütörtökön például e-maileket kellett irogatnom az összes tanáromnak, hogy járhatok-e az órájukra. Lényegében puncsolás az egész. Megvolt az első holland órám is, vegyes sikerekkel. A tanárnő iszonyat jó fej, de mivel már 20 éve tanítja a nyelvet, elég gyorsra vette a tempót. Hozzá kell tenni, hogy azért mivel a szavak nagyon hasonlítanak vagy az angolra, vagy a németre, érthető, hogy nem ragadtunk le a „hogy hívnak”-nál, na de akkor is… A fejem az óra után kicsit tele volt a sok információval. Persze ezt a sok információt azóta sikeresen töröltem…J …és következő órán már tesztet írunk.

Csüt este aztán két jó élményem is volt, az első a salsa óra. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy marha jó salsa-táncos vagyok! (Érdekes viszont, hogy mostanában nem fér rá az arcom a fényképekre…J) Az egyik magyar srác, a Robi volt a párom, szerencsére ritmusérzékkel és elszántsággal is rendelkezik, úgyhogy nagyon jól szórakoztunk egész végig. Az egyetlen negatívum (mert az mindig akad), hogy a jövőben a salsa mind a kettőnknek ütközik valami egyéb óránkkal. Ettől függetlenül nem reménytelen a dolog, mivel rengetegen voltunk a kezdő csoportban, felajánlották, hogy aki akar, járhat a későbbi, haladó csoportba is. A Robi ennek lehetőségétől kicsit bemajrézott, de mondtam neki, hogy legalább abban a csoportban nem kell fél órát várni arra, hogy az agyilag leglassúbbak is elkezdjék kapizsgálni a hatvanadszor megmutatott tánclépés mikéntjét. (Azt már nem mondtam, hogy a haladóban majd nekünk kell mindent hatvanszor megmutatni…)

Salsa után összeszedett minket a tiszteletbeli magyar, Korinne, vásároltunk egy nagyot, elmentünk hozzá, éééés magyaresteztünk. Paprikáskrumplit főztünk – én a biztonság kedvéért inkább csak néztem -, iszogattunk, magyarul beszélgettünk, magyar zenéket hallgattunk. Az este fénypontja a kér fiú kurjongatós, boka és térdcsapkodós, táncos szösszenete volt, amit mi lányok sírva-röhögve néztünk végig (van videó!!!!!!:)). Egyébként a srácok édesek voltak, mert több napot is gyakoroltak a produkcióra…bár ez saját bevallásuk szerint csak nyomokban volt felfedezhető az éles verzióban. Szóval nagyon jól sikerült az este, meg minket magyarokat is egy kicsit jobban összehozott. Oké, Németországban nem a magyarokkal kell barátkozni – szólhat az ellenvetés -, de mindannyian hasonlóak vagyunk és hasonlóan új szituációban, hasonló problémákkal, jó hogy tudjuk segíteni egymást.    (Az Eszterrel például megbeszéltük, hogy együtt leteszteljük, hogy működik a kapucsengő, mert ezt még egyikőnk se tudja…)

Pénteken rádöbbentem, hogy a német pszichó-oktatás sajnos túlságosan is hasonlít a magyarra… a szemináriumokon itt is kiselőadást kell tartani. A referátumok kiosztásakor nem reménykedtem, hogy bárki is akar velem közösködni, elvégre én egy Erasmus-os vagyok, (biztos) elég korlátolt nyelvtudással (és felfogással), lényegében tehát a „nyomi, akivel csak pluszmunka van” kategóriába sorolhatom magamat. Meglepetésemre egy srác mégis azonnal vállalkozott a velem való co-produkcióra. Nem igazán értettem a dolgot egészen az óra végéig… a srác ugyanis… vak. Úgy érzem ütős párost alkotunk!:) De nem, tényleg, nem vagyok rosszindulatú, legalább egy újabb idegen szituációban kell helytállnom, és újabb érdekes embert ismerhetek meg. (Szilvi, ilyen helyzetekben mindig te vagy a példaképem!:))

Délután itt volt pártfogóm és mecénásom a fiával, hoztak nekem TV-t, egész-alakos tükröt (azóta az összes csajszi irigykedik), meg egy rakás mindent. Zavarba ejt a sok kedvesség…

Este aztán nyakamba vettem a várost, mert már nem bírtam hallgatni a Kata buli-áhitatát. A hatalmas bulizás aztán egy közös pizzázássá, egy tök hangulatos (és zsúfolt) kocsma felfedezésévé és egy Erdinger elfogyasztásává szelídült. Nem is bánom. Pedig valami nagy szemeszter-nyitó buli volt aznap este, csak a mecénásom által kölcsönadott és most visszakért SIM-kártyának és az én bénázásomnak köszönhetően elúszott az összes eddig begyűjtött telcsiszámom, így nem értem el a „buli-informátoromat”, meg ő se engem. (Ferkóm, a te segítségedet még egyszer nagyon köszönöm, az Eri nagyon értékelte, hogy kapott tőled e-mailt. Kettőt is…J)

A „lájtos” pénteket egy kemény szombat követte. Ismét Kata nyávogásának engedve, én is elmentem egy rakás emberkével Frankfurtba. Megint. Nekem igazból már nem sok újdonságot tartogatott a program… leszámítva a „Beerbike”-os palikat, akik nagyon invitáltak minket is, hogy foglaljunk helyet a hatalmas sörbiciklijükön. Ez lényegében egy hatalmas pult körbe, középen rengeteg söröshordóval, és ahogy ülnek körbe az emberek, a lábuknál pedál van, úgy tudják hajtani a cuccot, és valóban haladni vele. Ádi, neked álommeló lenne, egész nap a főtéren sörözni, hangosan ordibálni, énekelni, szórakoztatni a turistákat…

Láttunk lagzit is, sok boldogságot kívántunk a menyasszonynak és végigcsodáltuk, ahogy a szél és a Kata közösen tönkreteszik a solti „Százforintosból” újított esernyőmet.

Estére a Katához (aki lényegében a Schloss-ban lakik) beszéltük meg a naaaaagy Erasmus-party előtti találkozót. Jól elszórakoztunk, valamint borzoltuk kicsit a konzervatív teológus hallgatók kedélyeit. A tervezettnél másfél órával később estünk be a buliba, ami annyira nem lett volna rossz, ha a lelkiismeretem nem arra sarkall, hogy javarészt az enyhe pálinkatúltengésben szenvedő Kata mellett ücsörögjek. A poén az egészben az, hogy egész héten szegény csajszi akart a legjobban bulizni… hát ha úgy nézzük, bejött. Miután rávettem, hogy inkább otthon ücsörögjünk, fél órás kemény, kabátkereső búvármunka következett. Eközben én megfogadtam, hogy soha nem megyek el buliba fekete szövetkabátban, merthogy a fekete szövetkabát kupacból, félhomályban megtalálni pont a tiédet… na igen, az pont fél órás búvárkodást jelent. Éljen Robi, a búvárok királya, ugyanis mikor már pont feladtuk volna a reményt, ő megtalálta a keresett darabot. A séta felfele a várhoz kész gyötrelem volt, a Kata mindenáron pihenni akart, meg leülni, én meg végén már ordítottam vele, hogy ne legyen már nyafka, még egy kicsit kell kibírni, stb. Tisztára, mint egy kiképző-tiszt, de tudtam, hogy ha leülünk, esélyem sincs, mert bealszik. Nagy nehezen bevettük a várat, szunyáltunk egy hatalmasat. (Igazam volt, a Kata ahogy ágyat ért, elaludt…)

Vasárnap gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk, sétáltunk egy nagyot, gyönyörködtünk a kilátásban. Aztán hazajöttem, mostam (ami már 1,50 Eur.-ba kerül) takarítottam, kiírtam a hűtöre, hogy szorítsanak nekem is egy kis helyet… Eddig semmi eredmény.

Megártott ez a sok idő itthon a szobában, úgyhogy sürgősen nyakamba veszem a várost…

Otthon mi újság? Kinek hogy telt a hétvégéje??

Katám, neked ezúton is nagyon-nagyon gratulálok és sok szerencsét a következő héthez!!!!:)

Ferkóm, még 18 nap….:)

Ui.: Most csöngetett valaki a kaputelefonon… és nem tudtam, hogy kell beengeedni… Esztíííííííííííííííí!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

12:12, 19.10.2009