Egy szint-gyűli megbeszélési pontjai:

• Az előző heti buli a 2. emeleten:

Hehh… hát az jó volt… Amin 50 ember (persze szinte mind erasmusos) vett részt minimum, mégis, másnap a tajtékzó házinéni előtt senki nem tudott semmit, senki nem hallott semmit…JEgyébként a gond vele az, hogy hát csak 10-ig lehet hangoskodni és hát úristen… Oké, érthető. Másik gond, a takkernő plussz órabérét az egész háznak, és nem csak a második emeletieknek kell megfizetni. Mondanom se kell milyen hatalmas összeg oszlik szét kb. 100 emberre… Mindegy, a többletköltség miatti aggódó arcokat látva bukott ki belőlem, hogy én ott voltam, és hogy mi kedves, bulizni vágyó külföldiek vagyunk (éljen a sztereotípia erősítés), nem akartunk semmi rosszat, majd én megbeszélem a házinénivel a költségeket és mi erasmusosok kifizetjük, nekik egy centjükbe se fog kerülni a dolog… Itt persze mindenki elkezdte rámzúdítani, hogy így meg úgy nem tudott aludni, de elvágtam az ügyet annyival hogy én is csak vendég voltam…J

Ja a házinéni bosszúja egyébként a 2. emeletieken az volt, hogy egy napra bezárta a konyhájukat. Zsír. J Megérte, mert nagyon jó buli volt. J

• Irdatlan papírmennyiség a klotyóban:

Ember, húzd le még egyszer azt a rohadt WC-t… Ja a kefére vonatkozó papírkám nem jött szóba. Szerencsére.

• Ha már a fürdőben vagy, és szófogadóan szellőztetsz, csavard le a fűtést. A kettő együtt valahogy nem kompatibilis na. Meg hát ugye így is többletköltségek vannak. J
• A konyhában se égjen feleslegesen a villany. Meg jegesmedvéket se tartunk, nem fontos a tárva-nyitva hagyott erkélyajtóval a mínusz 20 fokot biztosítani…
• …avagy lehet mégis, mert a mélyhűtőben kb. egy borsószemnyi hely van. Ha azon szerencsések közé tartozol, hogy megörököltél egy kis helyet, a módszer a következő: csak akkor vásárolj fagyasztott cuccot, ha tudod, hogy hazaérve kieszed, amit eddig ott tároltál és így van hely az új vásárfiának. Egyébként mikor megjegyeztem, hogy szerintem a fagyasztó mélyében évezredes kincsek vannak, a legrégebbóta ottlakó leányzó felháborodva közölte, hogy minden évben egyszer kipakolják a frigót. Ez utoljára tavasszal történt meg… Három napig ették a gazdátlan cuccokat… J Szünet utánra tűztük ki a következő kipakolós-programot.
• Apropó konyha. Tarts rendet! Ne várd meg, amíg a kajamaradék magától lemászik a tányérról… és pakolj el magad után! Kedvelt házinénink a takkernő nyavajgására két hete kissé behergele magát, mindent az asztalra dobált, ami bökte a szemét, és közölte az ottlevőkkel, hogy ha másnapra nem lesz rend… na tippeljetek… igeeeen! Bezárja a konyhát! (A néni elég változatos pedagógusi módszerekkel rendelkezik, nem?:)) Kicsivel később meglepetten és hatalmas örömmel konstatáltam, hogy nekem ugyan semmim nem leledzik az asztalon. Juhéj, és rend is lesz. Szép nap.
• Na és persze utoljára hagytam a „kedvencemet”. A szarkánkat. Nem, sajna nem a madár, hanem valaki úgy gondolja, hogy szeretetszolgálat vagyunk, és szívesen etetünk magunkon kívül másokat is.  Többeknek megcsappant a margarin készlete, eltűnt egy-egy joghurtja vagy csokija a hűtőből. A kedvencem az volt, amikor az egyik csaj felhívását olvastam a frigón, holnapra kéri vissza az ellopott jégkrémjét (!). Nekem meg volt a kevéske kis motyóm, de azért így is bosszantónak találtam a dolgot… Aztán vasárnap este, Kölnből hazaérve, gondoltam megjutalmazom magam, és kibontom a szekrényem legmélyén, a bögrék mögött rejtőző vadiúj, bontatlan Nutellámat. Elég nagy döbbenet ért amikor észrevettem, hogy valaki megspórolta nekem a felesleges melót, kibontotta a finomságot és igencsak derekasan be is kajált belőle. Majdnem a fele hiányzott. Hozzá kell tennem, hogy az illető roppant precízen ette ki a mogyorókrémet, a tetejét még szépen el is egyengette… Áhh, kicsit se voltam ideges… ééééén?! Soha. Még a tegnapi (kedd) gyűlésen is eltökélt szándékom volt, hogy közlöm a többiekkel, bezáratom a konyhát (roppant ötletes mi?:)) a házinénivel, és majd csak akkor nyitja ki, ha vki jelentkezik nála, hogy ő volt a tettes… vagy holnapra mindenki visszakapja a cuccait és el van felejtve a dolog…

A bibi csak az volt, hogy nem mindenki volt ott a gyűlésen – így már nem volt értelme a fenyegetőzésnek – és akik ott voltak, azok ráadásul pont nem igazán tartoztak a gyanúsítottjaim közé. Azért felvetettem az ötletet, amire az „öregek” elmesélték, hogy egy fél nutella miatt itt nem lesz nagy hepaj, régen TV-t meg egyéb elektronikai cuccot is lopott vki és hiába volt gyanúsítottjuk, nem tehettek semmit. Hosszas házinéni-nyaggatás után lett annyi a dologból, hogy „mini-házkutatást” végezhettek, de csak annál, aki beleegyezett. Hárman nem mentek bele a dologba. Bosszantó, de itt a vége.

Így aztán elnyomtam a sikítozó igazságérzetemet és beláttam, hogy ezt a meccset elvesztettem.

Marad a táncpartnerem javaslata: eltöltünk egy napot az erkélyen és onnan lessük a tolvajt. Hatalmas ötlet. J Hát majd meglátjuk…