Helló Mindenki!

Régen írtam már nektek…

Nagyon jó volt, hogy itt volt a Ferkóm, és nagyon rossz, hogy elment.

Amíg itt volt, igen tartalmasan töltöttük az időt, mászkáltunk Frankfurtban, megmutattam neki Marburgot, felsétáltunk a Schloss-hoz is. Megkóstoltattam a marburgi egyetemi életet is egy előadás és a menzán kajálás formájában. Na meg egy jó kis hétfő esti pub-ozás és kedd esti „schwarzweiss”-ozás formájában. Nagyon részletezni nem akarom, azt hiszem érdekesebb a Ferkó szemszögéből olvasni: www.boccs.blog.hu

A búcsú meg, hát igen, nem volt valami könnyű… esküszöm még MÁV-os vonat látványának sem örültem ennyire, szívem szerint „fentfelejtettem” volna magamat. De persze nem lehetett…

Szerencsére nem volt sok időm az önsajnálatra, inkább a közelgő kiselőadásommal kellett foglalkoznom. A csütörtöki gyors-megbeszélést egy pénteki követte: meglátogattam Monikát, a tolókocsis lányt a lakhelyén. Legnagyobb meglepetésemre ő sem marburgi, egy mozgáskorlátozottak számára kialakított spéci koleszban lakik, a Schloss közelében. Újabb hatalmas pirospont a városnak. Azért egy érdekességet nem sikerült megfejtenem: a csigalépcső mellett egy csúszda is tekeredett felfelé (illetve lefelé, ahogy tetszik). Mivel természetesen lift is rendelkezésre áll, nem vagyok biztos a játszóterek alaptartozékának itteni funkciójában. Bevallom, megkérdezni nem mertem.

Sajnos igen hamar elérkezett a mai nap. Reggel úgy éreztem, kevésbé sajnos, mint számítottam rá…

De egy kis kitérő: észrevettem, kezdem a várost a magam kedvére „formálni”. Illetve, kezdem „pécsivé” tenni, az ottani szokásaimat ide átültetni. Például nagyon zavart, hogy állandóan buszozni kell, meg hát nem tagadom, a jól megszokott napi 12 óra lóti-futi teljes elmaradása sem esett jól. Éppen ezért mostanában rákaptam arra, hogy elsétálok a főpályaudvarig, ott megveszem az itteni körülmények között olcsónak mondható kis kávémat, és immár a forró löttyöt szorongatva, a sétától kipirult arccal szállok buszra. A mozgáson kívül persze semmi előnye nincs a dolognak: előbb kell elindulnom, és a buszon is kevesebb helyem van. Ja de bocsánat, van nálam KV.:)

Szóval a mai reggelemet is így indítottam, füles a „fejbe” és Harcsa Vera pár másodperccel később már búgja is a fülembe: I’m a little wooooorm….. I’m from Hungary ooooo”. Laza 25 perccel később már a KV-automata gombját nyomom, pitty-potty a két édesítő, csenget a pénztárgép és én a napi elégedett vigyorommal távozom. (Még a kiselőadás gondolata se rontott az élvezeten.)

Aztán az univerzumban valami megváltozott…

Olyan sofőrt kaptam ki, aki nem tolerálta legújabb, papírpohárba tuszkolt barátomat. Igen, mint azt egyre idegesebb beszélgetésünkből kivettem, a hangsúly nem is igazán a KV-n, hanem a papírpoháron volt… Sajnos németül még nincs annyira „felvágva” a nyelvem, de azért igyekeztem így sem könnyen adni magam. Már csak azért sem, mert a következő busz fél órával később volt várható. Persze, hogy az már túl késő. Szóval először próbáltam lélekre hatni, majd a korrektség legteljesebb hiányát említeni, de miután kiderült, hogy a ritka bunkó sofőr BÁCSI nem hogy nem enged a dologból, de még az egy cseppel sem megfogyatkozott kávémat sem hajlandó kifizetni… fogtam magam és szó nélkül leszálltam. Magamban persze kívántam, hogy robbanjon le a következő sarkon…

Szóval gyalog mentem. Csak kicsit tévedtem el. Csak 10 percet késtem. Szerintem összességében jó arány. No meg az egész napos szemináriumot is kicsivel könnyebben ültem végig.

Jobban mondva álltam is, abban az ominózus 20 percben, amiben elhadartam a kiselőadás rám eső részét. Természetesen nem egy és nem két szupi kifejezés vagy szó törlődött ki azzal a lendülettel a fejemből, ahogy kimondtam a címet. Sebaj, az akadályt így is vettem. Összességében dicsérő szavakat kaptam a tanárnőtől és a társaimtól egyaránt. Mondanom sem kell, az mindenkinél sikert aratott, hogy nem eresztettem felesleges bő lére a dolgot. Hurrá. Ez is meg van.

Maradt kettő. A nap további részében persze rohadt elégedett voltam. J

Még az se vette el a kedvem, hogy a főpályaudvartól hazafelé szintén sétálnom kellett. De hát mi ez már nekem…J

Ma még vár rám egy buli, a tangó (ja és immár salsa is) partnerem szervezésében, remélhetőleg jó társasággal.

Sajnos azonban nem maradhatok sokáig, mert holnap is korán kell kelnem…

Meg kell vennem a kávémat és be kell sétálnom a belvárosba… én ugyan nem engedek.

Ja majd' elfelejtettem: for pikcsörsz csekk dísz: http://picasaweb.google.hu/Cukorhal

14.11.2009