Hellóbelló Mindenki!
Az utóbbi két napban megint – igen csak – kijutott a közösségi életből…
Oké, persze, az ember azért megy ki külföldre tanulni, hogy A, nyelvet tanuljon, B, közösségi életet éljen. Tehát mostanában igen szófogadó Erasmusos-kisdiák voltam…
Kezdjük az utóbbival, mert itt még anyáék se unják a sok blablát…
Szerdán egész nap hollandot tanultam, mert hogy másnap tesztet írtunk. Teljesen halkan és zárójelesen jegyzem meg, hogy ez volt a 4. holland óránk… okés, mit tököljünk…
Na hát a dolog úgy nézett ki, hogy még a feladatok is hollandul voltak megfogalmazva. Szipiszupi. Nagyon bután nézhettünk, mert egy idő után a tanárnő megkérdezte, hogy van-e esetleg, tök véletlen valakinek kérdése… a fél banda azonnal feltette a kezét. Hát… vicces volt. Következő órára étteremben, bárban zajló párbeszédeket kell megtanulnunk. Nekem mondjuk hasznos, újabb nyelven tudok majd rendelést felvenni a csodálatos Ristorántéban… (Ezért béremelést kérek…)
Azért, hogy nehogy túl feszült legyek csütörtökön, szerda este csaptunk egy jó kis party-estet a Katával. Az Unix nevű helyen voltunk, ahogy mi hívjuk „Rádió 1-es” buliban… tehát a zenei repertoár kb. megegyezett… Sajnos itt Marburgban a magyar alter és underground-zeneirányzat valahogy nem igazán virágzik, így kénytelen vagyok elpopulárisodni. (Létezik ilyen szó?!?) A Black Eyed Peas aktuális bulislágerére (I gotta feeling) már majdnem akkorát tomboltam, mint egy jófajta „Bogózd ki”-re.
Na tehát, a buli nagyon jó volt, főleg, mert elég hamar elég sok ismerős, meg ismerős ismerőse gyűlt körénk. Latin Amerika igencsak képviseltette magát, tehát tényleg nem a Hansokkal sramliztunk!:)
Persze a Hansok is próbálkoztak… A kedvencem Boris volt, aki azzal jött oda, hogy jó az illatom (igen a rágógumis parfűm…J), biztos ami biztos, ezt még háromszor elmondta… Beszélgettünk kicsit, persze, a szokásos kérdések, honnan jöttem, hogy tetszik Marburg, meddig maradok, mit tanulok, ja hogy pszichológiát, FÉÉÉÉK. Itt stop. Először jött a biztos tudom mit gondol, meg belelátok a fejébe, meg kiismerem a személyiségét para-blabla. Ezt elég gyorsan eltereltem másfele, jött is a kérdés, van-e kedvem majd vele KV-zni. Normál esetben az itteni KV árak mellett örülök minden ingyen jött porciónak, de hát mégis… benyomtam a „nem hiszem hogy jó lenne, van barátom” kazettát. Ezt a választ még sose kaptam vissza: „nem baj, de kianalizálhatnál”… NEEEEEM, HÁT ÉRTSED MÁR MEG! Azért a „jó illatod van” analógiát követve még egyszer bepróbálkozott analizálás ügyben, mikor már épp lelépni készültünk. Biztos, ami biztos. Ja facebookon is felvett. Biztos, ami…
Borison kívül igen gyorsan összeakadtunk gyanúsított B. Péterrel, akinek ismertető jegye, hogy magyar, de 10 éve él Svédországban, akcentussal beszél, ja és szintén ösztöndíjjal van Marburgban. Újabb magyar, mint ha nem lennénk elegen…
Miután leléptünk és megmásztuk a várhoz vezető száznemtommenyi lépcsőt (pedig a múltkor megszámoltattam a Katával, amikor részeg volt…J), kicsit garázdálkodtunk a 4-es házban. A Kata a 3-asban lakik. A 4-es különlegessége, hogy régen, a Schloss fénykorában, istállóként üzemelt, így a falak még mindig kellemes lószagot árasztanak. Persze nem ezért mentünk be, hanem hogy a Kata megmutassa, hol lakik az a srác, akibe páros napokon szerelmes, páratlanokon meg nem… Szerdán ugye páros nap volt…:) „Kifüleltük”, hogy horkol-e a srác…J Fél 5-kor kerültünk ágyba. Illetve én matracra.
Másnap este sem unatkoztam, „international cooking party” (nemzetközi főző-party) volt, szerencsére pont abban a házban, ahol lakom. Hát így már csak természetes, hogy részt vettem az eseményen! Főzni persze megint nem főztem semmit, de most nyugtatott a tény, hogy időm se lett volna, a salsa-óra este 8-ig tartott. Volt így is mindenféle földi jó. Az egészet egyébként úgy képzeljétek, hogy legalább 50 ember, egy 50 embernek már kicsi helyen. Bábeli hangzavar, hangos üdvözlések, sztorizások akadozó-németül…
Az este hivatalos csúcspontja két magyar betyárunk performansza volt; amolyan „bokacsapkodós
Az este nem hivatalos csúcspontja az egyik olasz leányzóval, Eugenia-val való nagy összehaverkodásunk volt. Már Weimarban is szimpatizáltunk egymással, de a dolog most fajult odáig, hogy meg lettem hívva Milanóba… Hmmm… nem is tudom, először Milano és onnan menjek tovább Thessalonikibe, vagy fordítva....? J
Ja egyébként japán barátom Yo is ott volt, vele is beszélgettem, de sajnos a japán meghívás még nagyon távolinak tűnik. Meg Spanyolország is jó lenne… na majd behálózom „Ütnivaló”-t.:)
Magyar gyűjteményünk is tovább bővült, most egy német nemzetiségű, ámde magyar apai ággal rendelkező srác jött oda és kérdezte (magyarul): „Sziasztok, jól hallottam, hogy magyarul beszéltetek????” Na hát ennyi. Magyar-invázió van, reszkess Németország!
Tudjátok egyébként mit csinálok? Jó, talált, a blogomat gépelem, de amúgy….! Várom a kedves Horváth Ferencet, aki már a vonaton ül, útban Frankfurt felé. Juhhhúúúúú.
Vettem neki diák heti bérletet… mi ebben a fura? Igen, hát ő nem igazán marburgi diák… Kölcsönkértem Balázstól a bérletvásárláshoz szükséges papírját, és kitaláltam egy nagyon frankó kis mesét, hogy miért is én veszem a bérletet… még arra is volt kész válaszom, hogy miért kell egyáltalán bérletet vennem neki (mert ugye a 180 eurós papírkánkkal ingyen utazunk). A pénztáras néni viszont – sajnos – túlságosan készséges volt, így nem kellett a roppant kreatív történetemet előadnom. Jó egy apró részletet mégis elnyomtam, a magam boldogsága miatt.
Szóval jön a Ferkóm, úgyhogy nézzétek el nekem, de a következő pár napban hanyagolni valószínű hanyagolni fogom a cukorhalat…
Azért remélem megbocsátotok…J
Legyetek jók és tartsátok nyitva a fületeket…. Lehet a németek meg Magyarországon terveznek inváziót!!!!! Sose lehet aztat tudni…. J
06.11.2009
